Sebestyén számolgathat

Cs. B.Cs. B.
2003.11.27. 20:52
Címkék
Nincs irigylésre méltó helyzetben Európa-bajnoki bronzérmes korcsolyázónk, Sebestyén Júlia. Az utolsó, japán Grand Prix-fordulón ugyanis nyolc olyan vetélytársa is indul, aki adott esetben még megelőzheti az összetett pontversenyben.
A tiszaújvárosi versenyző egyelőre a harmadik 14 pontjával, ám igen sűrű mögötte a mezőny: az ukrán Ljasenkónak egy 6. hely is elég ahhoz, hogy megelőzze, a kanadai Kirknek és a japán Ondának minimum egy bronzérem szükségeltetik hozzá, a szintén japán Szuguri már csak egy ezüsttel ugorhat elé, míg honfitársát, Otát, a finn Pöykiöt, a francia Calvezt és Póth Diánát csak a győzelem segítené hozzá a december 12. és 14. közötti Colorado Springs-i döntőhöz. Sebestyén tehát legalább akkora izgalommal várja a pénteki női rövid programot, mint a helyszínen lévő – és a szezonban a lehetséges második GP-versenyén részt vevő – Póth, még ha más okból is. Mert míg Póthnak érthetően a minél jobb szereplés a lényeges, addig Sebestyén esetében az a tét, hogy első magyarként bekerül-e a Grand Prix-fináléba.Grand Prix-sorozat, 6. forduló, NHK Trophy, Asaikava
Párosok (10 induló). Rövid program:
Párosok (10 induló). Rövid program:
1. Marija Petrova, Alekszej Tyihonov (orosz) 63.24, 2. Zagorska, Siudek (lengyel) 57.68, 3. Inoue, Baldwin (amerikai) 57.28, 4. Langlois, Archetto (kanadai) 55.62, 5. Wakamatsu, Fecteau (kanadai) 51.00, 6. Voloszozar, Harcsenko (ukrán) 44.68
Jégtáncosok (12). Kötelező táncok: 1. Albena Denkova, Makszim Sztavijszki (bolgár) 39.59, 2. Grusina, Goncsarov (ukrán) 37.93, 3. Winkler, Lohse (német) 37.18, 4. Chait, Sakhnovski (izraeli) 35.69, 5. Wing, Lowe (kanadai) 32.18, 6. Hohlova, Novickij (orosz) 28.42
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
2 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
3 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
3 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
3 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
4 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
4 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
4 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik