Póth negyedik

Cs. B.Cs. B.
2003.11.28. 22:06
Címkék
Póth Diána jól kezdte a Grand Prix-sorozat utolsó fordulóját Japánban, hiszen a kötelezőt követően a negyedik helyen áll. Ez pedig nemcsak számára jó hír, hanem az eseményeket itthonról követő  a szabályok szerint a pontversenybe beszámító két versenyét már letudó  Sebestyén Júliának is kedvez.
Az ugyanis, hogy Európa-bajnoki bronzérmes korcsolyázónk bejut-e a decemberi Colorado Springs-i hatos döntőbe, az asaikavai eredményektől függ. A "félidő” alapján az ukrán Ljasenko, a japán Szuguri és Onda előzné meg az összetett pontversenyben egyelőre a harmadik helyen álló magyar versenyzőt, vagyis hatodikként még ott lehetne a fináléban. Vagyis, most már azért kell szorítani, hogy az élen ne változzon a helyzet, az amerikai Kirk véletlenül se lépjen előre, azaz Póth minél előrébb végezzen.Grand Prix-sorozat, 6. forduló, NHK Trophy, Asaikava
Nők (10 induló). Rövid program: 1. Jelena Ljasenko (ukrán) 58.20, 2. Szuguri (japán) 57.94, 3. Onda (japán) 56.38, 4. Póth Diána (magyar) 52.24, 5. Kirk (amerikai) 51.36, 6. Pöykiö (finn) 50.08
Párosok (10). Végeredmény: 1. Marija Petrova, Alekszej Tyihonov (orosz) 181.96, 2. Langlois, Archetto (kanadai) 169.06, 3. Zagorska, Siudek (lengyel) 164.04, 4. Inoue, Baldwin (amerikai) 158.88, 5. Wakamatsu, Fecteau (kanadai) 141.46, 6. Volosozar, Harcsenko (ukrán) 129.31
Jégtáncosok (12). Az állás az original program után: 1. Albena Denkova, Makszim Sztavijszki (bolgár) 100.22, 2. Grusina, Goncsarov (ukrán) 99.17, 3. Winkler, Lohse (német) 97.50, 4. Chait, Sakhnovski (izraeli) 90.59, 5. Wing, Lowe (kanadai) 81.00, 6. Galler-Rabinowitz, Mitchell (amerikai) 71.28
Legfrissebb hírek

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
34 perce

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
1 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
8 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
8 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
8 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
8 órája