A sztársarokban: Nagy László és Nagy Marianna

A párosok között évtizedek óta nincs magyar induló – ám egykor ez a szám rendre magyar sikereket hozott. Elsősorban a kétszeres olimpiai bronzérmes (1952, 1956) és kétszeres Európa-bajnok (1950, 1955) Nagy testvérpár, Marianna és László révén, akik a közönség között talán a legértőbb szemmel figyelték az utódok produkcióit.
– Már a párosok rövid programján is itt voltunk – mondják egybehangzóan, ám arra a kérdésre, milyen számokra kíváncsiak még, már eltérő választ adnak.
– A nőket mindenképp megnézem – mondja Nagy Marianna.
– Én pedig a férfiakat – feleli a testvére.
– Ki nyerte meg leginkább a tetszésüket?
– Az első számú orosz kettős, Totmjanyináék – hangzik ismét az egyöntetű válasz. – Kifogástalan produkciót mutattak be, a tartalomról és az összmunkáról is csak felsőfokon lehet beszélni.
– Az meg különösen tetszett, hogy olyan elemekkel volt tele a gyakorlatuk, amelyek nem idegenek a korcsolyától, vagyis nem az akrobatikát erőltették, hanem klasszikus stílusban futottak, mint egykor mi – fűzi tovább Nagy László.
– Nagyon örülök, hogy rengeteg olyan emelést láttunk, amit a bátyám talált ki. Szinte mindenkinél felfedeztünk olyan elemet, amelyet mi vittünk a jégre.
– Mi a véleményük az Arénáról? Ha az önök idejében is ilyen feltételek lettek volna, és nem a szabad ég alatt kell korcsolyázniuk…
– Nekünk annak idején olyanokkal kellett versenyeznünk, akik fedett pályákról jöttek. De előnye is volt annak, hogy mi nem tető alatt készültünk. Az első Európa-bajnoki győzelmünket Oslóban például annak köszönhettük, hogy rossz volt a jég. Ez nekünk nem volt szokatlan, míg azokat, akik egész évben jobb körülmények között gyakoroltak, megzavarta. Akkor háromtagú volt a magyar küldöttség, mellettünk Király Ede szerepelt még, és mindannyian aranyéremmel jöttünk haza. Csak az fájt, hogy kettő helyett egyszer játszották el a magyar himnuszt.
– Hogyhogy?
– Akkoriban a kevesebb induló miatt a párosok és a férfiak versenyét egy napon rendezték, így az eredményhirdetés is együtt volt. A rendezők hoszszúnak tartották a himnuszunkat, így csak egyszer játszották le, nehogy megfázzon a királynő. Ráadásul nem is készültek magyar sikerre, nem volt meg a himnuszunk, helyette az osztrákot akarták lejátszani. Szerencsére Király Ede edzője előrelátó volt, a csomagjába tett egy lemezt.
– Ma milyen kapcsolatban vannak egykori sportágukkal?
– Kijárunk a versenyekre, és segítünk a vidéki edzőknek, oktatjuk őket.