Műkorcsolya Eb: Pavuk is dobogós!

2004.02.06. 17:33
Címkék
A Budapesten megrendezésre kerülő műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon a női mezőny a rövidprogramot mutatta be. A magyar színeket képviselő Sebestyén Júlia és az élete első felnőtt világversenyén induló Pavuk Viktória (képünkön) egyaránt remekelt, hiszen mindketten minden elvárást felülmúlva a dobogóra kerültek. Sebestyén az első, míg Pavuk a harmadik helyről várhatja a holnapi folytatást! A szerb-montenegrói Kristel Popovics a bemelegítésnél megsérült és a versenyre már ki sem jött. "Nagyon boldog vagyok – így Pavuk –, főleg azért, mert először sikerült egymás után a tripla-tripla kombinációt végrehajtanom versenyen. Természetesen a hazai közönség buzdítása sokat jelentett számomra, de próbálok minden külső körülményt kizárni és csak a gyakorlatomra koncentrálni. Annyira elégedett voltam a kűrömmel, hogy nem is vettem észre, a harmadik vagyok, ezt a tévériporter mondta nekem. Este korán le kell feküdnöm, mert holnap a szabadprogrammal folytatjuk és ez így óriási lehetőség számomra. Nem leszek csalódott, ha nem sikerült dobogóra állnom, de mindent megteszek azért természetesen, hogy összejöjjön."
A második helyen az ukrán Jelena Liasenko áll a rövidprogramot követően.
Legfrissebb hírek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
18 perce

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
28 perce

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
58 perce

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
59 perce

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
1 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik