Műkorcsolya Eb: elégedett magyarok

2004.02.07. 18:18
Címkék
A Budapesten megrendezésre kerülő műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon Sebestyén Júlia megszerezte a sportág történetének első magyar Eb-aranyát. "Borzasztó boldog vagyok – mondta a sajtótájékoztatón Sebestyén –, nagy támogatást kaptam a fantasztikus közönségtől. Nehéz verseny volt, nagy nyomás nehezedett rám, de edzőim Száraz András és Jurek Esztert segítettek összeszedni magam. Tudtam, hogy az előttem indulók nagyon jó gyakorlatokat mutattak be és tudtam, hogy csak magamra kell koncentrálni és csak tökéletes produkcióval őrizhetem meg az első helyem. Nem is álmodtam arról, hogy megnyerem az aranyérmet. " Az élete első felnőtt világversenyén induló Pavuk Viktória tegnapi harmadik helyét követően végül lecsúszott a dobogóról és a negyedik helyen végzett. "Jól éreztem magam a jégen, tegnap magabiztosabb voltam, de ma is jó gyakorlatot mutattam be. A bemelegítésnél elestem, de ez nem jelentett semmit. Annak ellenére, hogy a programon előtt nagyon izgultam és a hazai közönség elvárása miatt nagy nyomás nehezedett rám is, ráadásul az első csoportba sorsoltak, ami még idegesebbé tett. Ez Eb előtt a tizenötbe akartam kerülni, ahhoz képest..."
Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
16 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
23 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
27 perce

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
37 perce

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
38 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
40 perce

Gakpo szülei sírva fakadtak, miután fiuk gólt szerzett Marokkó ellen

Foci vb 2026
41 perce

Lenyűgözően fest a dallasi stadion az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés előtt – fotók

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik