Anja Pärson dupla duplája

2004.02.08. 20:55
Címkék
Ha Anja Pärson a szezon végén az összetett Világkupa nyertesének járó kristálygömböt is a magasba emelheti  erre egyre több esélye van , első nyilatkozatában talán megemlékezik a február 7-i és 8-i hétvégéről is.
A mögöttünk lévő napok ugyanis egyértelműen az ő kénye-kedve szerint alakultak, miközben a svéd hölgy ez idő alatt 200 ponttal gazdagodott, és visszavette az összetett első helyét, addig legnagyobb vetélytársa, Renate Götschl mindössze 60 pontot gyűjtött, úgy, hogy szlalomban nem is tudta kvalifikálni magát a második futamra. (A közelmúlt eredményei alapján ez nem feltétlenül meglepetés, de ha figyelembe vesszük, hogy karrierje első Vk-sikerét ebben a szakágban aratta, akkor már picit elgondolkoztató.) Az már csak mellékes jutalom, hogy az északi hölgy az óriás-műlesiklás után műlesiklásban is begyűjtötte a szakági Vk-győztesnek járó miniatűr kristálygömböt.Pärson szokásához híven az első kanyarban fektette le huszadik Vk-sikere alapjait, így a folytatásban még az is belefért, hogy az ő szintjén nézve biztonsági siklással haladjon végig a pályán. A második felvonás sokkal inkább a legjobb futamidővel a 17. helyről a harmadikra felnyomuló Veronika Zuzulováról szólt, aki első szlovákként tudott dobogóra állni a Vk-ban.Az Adelbodenben küzdő férfiaknál Kalle Palander már az első futamban eljátszotta az esélyét annak, hogy teljes sikerrel zárja a víkendet, a finn helyett ezúttal az osztrákok voltak a főszereplők. Volt esély arra is, hogy piros-fehér-piros színekben pompázzon a dobogó, azonban az első körben a dobogót kibérelő Manfred Pranger, Benjamin Raich, Rainer Schönfelder trióból csak az utóbbi kettőt tudta teljesíteni a pályát, ráadásul közéjük még az amerikai Bode Miller is beékelődött, így az osztrákoknak "be kellett érniük" egy első és egy harmadik hellyel. A diadal Schönfelderé lett, aki 2003. március 8. óta várt pályafutása ötödik Vk-sikerére. Világkupa-versenyek
Férfi műlesiklás, Adelboden: 1. Rainer Schönfelder (osztrák) 1:44.98 (54.12, 50.86), 2. Miller (amerikai) 1:45.17 (54.47, 50.70), 3. B. Raich (osztrák) 1:45.48 (53.94, 51.54), 4. Matt (osztrák) 1:45.88 (54.96, 50.92), 5. Grubelnik (szlovén) 1:46.37 (55.95, 50.42), 6. Zardini (osztrák) 1:46.66 (55.52, 51.14). A szakági Vk élcsoportja (8 verseny után): 1. Rainer Schönfelder 455 pont, 2. B. Raich 442, 3. Palander (finn) 375. Az összetett Vk élcsoportja (30 verseny után): 1. Benjamin Raich 985 pont, 2. Maier (osztrák) 954, 3. Eberharter (osztrák) 881
Női műlesiklás, Zwiesel: 1. Anja Pärson (svéd) 1:29.58 (43.09, 46.49), 2. Bergmann-Schmuderer (német) 1:30.02 (43.43, 46.59), 3. Zuzulova (szlovák) 1:30.26 (44.71, 45.55), 4. Schleper (amerikai) 1:30.64 (44.18, 46.46), 5. Zahrobska (cseh) 1:30.74 (43.92, 46.82), 6. Viken (norvég) 1:30.87 (44.50, 46.37). A szakági Vk élcsoportja (7 verseny után): 1. Anja Pärson 680 pont, 2. Schild (osztrák) 325, 3. Bergmann-Schmuderer 315. Az öszszetett Vk élcsoportja (27 verseny után: 1. Anja Pärson 1220, 2. Götschl (osztrák) 1108, 3. H. Gerg 870
Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
16 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
23 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
27 perce

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
37 perce

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
38 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
40 perce

Gakpo szülei sírva fakadtak, miután fiuk gólt szerzett Marokkó ellen

Foci vb 2026
41 perce

Lenyűgözően fest a dallasi stadion az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés előtt – fotók

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik