Hová tűnt Adam Malysz?

2004.02.14. 22:18
Címkék
Bár még jó néhány verseny hátravan az idényből, azt már most nyugodtan kijelenthetjük: megdől Adam Malysz uralma a Világkupában.
A legutóbbi három kiírást megnyerő lengyel fenomén továbbra is nyeretlen az évadban – holott már 18 viadalt rendeztek! –, a szombati willingeni eseményen például csak a 19. hely jutott neki. Értelemszerűen az összetett pontversenyben sem áll rózsásan, mást ne mondjunk, fele annyi pontot sem szerzett eddig, mint az éllovas Janne Ahonen – aki viszont gőzerővel halad pályafutása első Vk-címe felé.A harcedzett finn versenyző fölényesen nyert a willingeni sáncon, idénybeli harmadik "futamgyőzelmét" aratva, de ennél is fontosabb számára, hogy növelte előnyét a két norvég, az újabban parádésan teljesítő Roar Ljökelsöy, illetve a négysáncverseny-győztes, azóta azonban halovány Sigurd Pettersen előtt. Sven Hannawald, a németek reménysége már régen kiszállt a bajnoki címért folyó versenyfutásból, anynyit azért érdemes megjegyezni vele kapcsolatban, hogy ezúttal még a második sorozatra sem tudta kvalifikálni magát.Világkupa-verseny, Willingen
Nagysánc (K130):
Nagysánc (K130):
1. Janne Ahonen (finn) 242.8 pont (132.5 méter, 133.5), 2. Späth (német) 231.2 (126.5, 132.5), 3. Ljökelsöy (norvég) 230.8 (126, 132.5), 4. Loitzl (osztrák) 228.8 (129.5, 129), 5. Higasi (japán) 226.1 (125.5, 131.5), 6. M. Hautamäki (finn) 225.3 (126.5, 129.5)
A Vk állása (18 verseny után): 1. Janne Ahonen 1120 pont, 2. Ljökelsöy 896, 3. Pettersen (norvég) 718, 4. Höllwarth (osztrák) 711, 5. M. Hautamäki 560, 6. Morgenstern (osztrák) 557
Következik: vasárnap ismét Willingenben rendeznek Vk-versenyt
Legfrissebb hírek

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
1 perce

A 18. vb-jéről tudósít a rekorder argentin újságíró

Foci vb 2026
20 perce

Haaland ötödik vb-góljával Norvégia kiejtette Elefántcsontpartot, jöhetnek a brazilok

Foci vb 2026
37 perce

Itt a vége, Norvégia jutott tovább a legjobb 16 közé!

Foci vb 2026
37 perce

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Vízilabda
41 perce

Dupla Tízes: rekordok, sztorik, sztárok világbajnoksága – de mennyire élvezhető?

Foci vb 2026
1 órája

Meccs közben is bőszen eveznek a norvég szurkolók

Foci vb 2026
1 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik