Malysz ugrott, majd bukott

2004.02.28. 21:52
Címkék
Bukással kezdődött a Salt Lake City-i hétvége: a pénteki edzésen a landolást követően elesett, és ennek következtében enyhe agyrázkódást szenvedett Adam Malysz.
Kaszai elôször nyert ebben az idényben
Kaszai elôször nyert ebben az idényben
Kaszai elôször nyert ebben az idényben
Kaszai elôször nyert ebben az idényben
Kaszai elôször nyert ebben az idényben
Kaszai elôször nyert ebben az idényben
A Világkupa-címvédő lengyel klasszist – aki az évadban még nem nyert versenyt – azonnal kórházba szállították, és bár nem tartották bent, a szombati viadalon nem állhatott rajthoz. (Vasárnap talán felmászhat a sánc tetejére.)
De nem csupán Malysz őriz majd kellemetlen emlékeket az idei Salt Lake City-i eseményről, hanem a német Sven Hannawald is, aki szombaton szégyenszemre lemaradt a második sorozatról, és végül be kellett érnie a 48. hellyel. Simon Ammann ugyanakkor elemében volt, bár a hely szelleme kötelezte erre: a két évvel ezelőtti téli olimpián két aranyérmet szerző – az egyiket éppen azon a sáncon, amelyen most ugrottak –, azóta viszont elhalványuló svájci "törpe" majdnem megnyerte a verseny, egyedül az utolsóként ugró Kaszai Noriaki múlta őt fölül. A 31 esztendős japán veterán idénybeli első, pályafutása 15. Vk-diadalát aratta.

Világkupa-verseny, Salt Lake City
Nagysánc (K120): 1. Kaszai Noriaki (japán) 235.9 pont (120.5 méter, 122.5), 2. Ammann (svájci) 234.9 (118, 125), 3. Ingebrigtsen (norvég) 233.9 (119, 124), 4. Ljökelsöy (norvég) 228 (112.5, 127.5), 5. Benkovic (szlovén) 220.9 (117, 118.5), 6. Morgenstern (osztrák) 218 (115, 120)
A Vk állása (19 verseny után): 1. Janne Ahonen (finn) 1138 pont, 2. Ljökelsöy 946, 3. Pettersen (norvég) 750, 4. Höllwarth (osztrák) 731, 5. Morgenstern 597, 6. M. Hautamäki (finn) 575
Következik: vasárnap ismét Salt Lake Cityben rendeznek Vk-versenyt
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
15 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik