Új képzési rendszer a hazai síoktatóképzésben

Vágólapra másolva!
2004.12.06. 10:54
Címkék
A 2004/2005-ös szezonban új képzési rendszer lépett életbe a hazai síoktatóképzésben. Az új rendszerben három síoktatói fokozat van, ezeket csillagokkal (hópelyhekkel) jelölik.
Az egycsillagos síoktató fokozatra azok jogosultak, akik rendelkeznek állami síoktatói oklevéllel.
A második fokozat eléréséhez a síoktató-oklevél megszerzése után 1 év (legalább három hét) szakmai gyakorlatot kell szerezni. A gyakorlatot igazoltatni kell vezet? oktatóval vagy valamelyik, az SMSz-szel szerz?dött síiskolával. Ezt követ?en lehet elvégezni a tanfolyamot, letenni a vizsgákat. A 2 csillagos síoktató fokozat követelményei megfelelnek az IVSI követelményeinek, így a vizsga megszerzése után ki lehet váltani a kék IVSI-igazolványt, be lehet ragasztani az IVSI-bélyeget. A nemzetközi (IVSI) oktatók korábban már teljesítették ezen tanfolyam jelent?s részét, így számukra lehet?ség van egyszer?sített eljárással megszerezni a "síoktató 2." fokozatot. Ehhez aktívan részt kell venni egy koordinációs táborban (ezt egyébként is meg kell tenni a továbbképzés során), és a résztvev?knek a tábor végén speciális átmin?sít? gyakorlati vizsgát kell tenniük.


A 3. fokozat tanfolyamaira és vizsgáira értelemszer?en a 2. fokozat megszerzését követ?en lehet jelentkezni. A háromcsillagos síoktató fokozat tulajdonosa jogosult az igazolványába beragasztani az ISIA-bélyeget. Amennyiben valaki két szakágból is megszerzi a legmagasabb fokozatot, a "hósportoktató" cím tulajdonosává válik.

Az új képzési rendszerrel kapcsolatban új igazolványt vezet be a Síoktatók Magyarországi Szövetsége. Ez azt jelenti, hogy minden SMSz tag új igazolványt kap, és ezentúl az új igazolványt kell használni. A kék IVSI-igazolványt második igazolványként továbbra is használhatják azok, akik rendelkeznek az IVSI Ski-Instruktor (nemzetközi) végzettséggel. ?k két igazolvánnyal fognak rendelkezni: a SMSZ-igazolvány tartalmazza a szakmai el?menetelt, a továbbképzéseket, az éves tagsági bélyeget, az esetleges ISIA-bélyeget; az IVSI-bélyeget pedig a kék igazolványba ragasztják be. A licencet megtestesít? jelvények is újak lesznek, ezeken ugyanis megjelenik a síoktató fokozata is.

Bővebb információ:
www.sielok.hu
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
2 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
3 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
3 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik