Osztrák nap Semmeringen

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2004.12.28. 20:47
Címkék
Alig egy héttel ezelőtt a St. Moritz-i Világkupa-fordulón kritikán alul teljesítettek óriás-műlesiklásban az osztrák nők.
Görgl a harmadik helynek is örült
Görgl a harmadik helynek is örült
Görgl a harmadik helynek is örült
Görgl a harmadik helynek is örült
Görgl a harmadik helynek is örült
Görgl a harmadik helynek is örült
A legjobb produkciót a hetedik helyezett Michaela Dorfmeister érte el, a technikai számok specialistája, a sérüléséből az idén visszatérő Nicole Hosp a 11., míg Renate Götschl a 12. helyen zárt. Meglehet, az osztrák lányok alapos fejmosást kaptak a svájci viadal után, hiszen a keddi semmeringi versenyen már egészen más arcukat mutatták. Hogy a hazai pálya előnye vagy a karácsonyi pulyka elfogyasztása kedvezett-e nekik, nem tudni, ám tény, hogy Marlies Schield és Elizabeth Görgl személyében két versenyzőjük is felállhatott a dobogóra.
Igaz, a sűrű ködben megrendezett első futamban még a finn Tanja Poutiainen vezetett Schield, a svéd Pärson és az osztrák Götschl előtt, ám a folytatásban a két utóbbi versenyző bukott a pályán, míg Schield összesítésben megelőzte Poutiainent a rangsorban. A 23 esztendős versenyző ezzel pályafutása második Vk-győzelmét könyvelte el, míg a tizedik helyről a harmadik pozícióba előlépő Görgl pályafutása során először állhatott fel a dobogóra.
Mivel Anja Pärson kiesett a versenyből, a finn Poutiainen visszavette a vezetést az összetett Világkupában.

VILÁGKUPA-VERSENY, SEMMERING
Nők. Óriás-műlesiklás: 1. Marlies Schield (osztrák) 2:15.97 (1:10.81, 1:05.16), 2. Poutiainen (finn) 2:16.08 (1:10.67, 1:05.41), 3. E. Görgl (osztrák) 2:17.53 (1:12.04, 1:05.49), 4. Schleper (amerikai) 2:17.68 (1:11.44, 1:06.24), 5. J. Kostelic (horvát) 2:18.05 (1:11.98, 1:06.07), 6. Rienda Contreras (spanyol) 2:18.06 (1:11.65, 1:06.41). A szakági Vk élcsoportja (4 verseny után): 1. Tanja Poutiainen 305, 2. Pärson (svéd) 260, 3. Rienda Contreras 160. Az összetett Vk élcsoportja (12 verseny után): 1. Tanja Poutiainen 566 pont, 2. Pärson 493, 3. J. Kostelic 443
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
1 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
2 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
2 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
5 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
9 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
10 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
16 perce
Ezek is érdekelhetik