Extrém sportok extrém helyen

2005.01.29. 22:06
Címkék
(Fotó: Meggyesi Bálint)
(Fotó: Meggyesi Bálint)
(Fotó: Meggyesi Bálint)
(Fotó: Meggyesi Bálint)
(Fotó: Meggyesi Bálint)
(Fotó: Meggyesi Bálint)
Az alpesi hangulatot csak a forralt bor idézi, de nem is kell ide a hófödte csúcsok látványa, hiszen az extrémsportok mára már "elvárosiasodtak", nagyon jól megvannak a betonfalak között is. Néhány héttel ezelőtt a moszkvai Vörös téren rendeztek Big Air Világkupa-versenyt, most pedig Budapesten az O'Neill-Nokia Downtown High nyílt nemzetközi snowboardversenyen randevúzhattak a környező országok legjobb extrém síelői és deszkásai.
Fogalmazhatunk úgy is, a budapesti egy jól bejáratott viadal, hiszen ötödik alkalommal mutatták be a Westend City Center tetőkertjében a főváros felett trükkjeiket és gyakorlataikat a versenyzők. Az idén négy nemzetből érkeztek riderek, és Sallai Júlia személyében egy bátor hölgy is akadt, aki vállalkozott arra, hogy meghódítsa a verseny történetének eddigi legmagasabb sáncát.
A délutáni slide (korlát) döntőkben a síelőknél és a snowboardosoknál is a Team O'Neill versenyzői diadalmaskodtak. Síléceken Sipos András legyőzte Trisó Lukácsot és Bánkúti Bencét, míg a deszkások között az Egyesült Államok színeiben induló Korda testvérpárt előzte meg Manninger Máté, aki az esti Big Air viadalon is próbára tette magát. A lapzártánk után befejeződő döntő eredményeiről hétfői számunkban olvashatnak.
Legfrissebb hírek

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól

Foci vb 2026
24 perce

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
30 perce

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
1 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
1 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
1 órája

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik