A lesiklóarany is Janicáé lett

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2005.02.06. 21:00
Címkék
Talán első hallásra túlzásnak tűnik, de a fogadóirodák akár fel is tehetnék a tétlapra, hogy a horvátok sztárja, Janica Kostelic három, esetleg négy aranyéremmel zárja-e az olaszországi világbajnokságot.


A Bormióban és Santa Caterinában zajló eseménynek ugyanis az amerikai Bode Miller után "megszületett" a második duplázója: Janica Kostelic a kombinációban aratott diadalát követően lesiklásban megszerezte második aranyérmét, s meglehet, koránt sincs még vége a nagy menetelésének, hiszen a héten a technikai számokban is jó eséllyel rajtol majd a 23 esztendős világsztár.
S hogy pontosan mi történt tegnap délelőtt a Deborah Compagnoni-pályán?

Nos, a hazai közönséget egy 19 esztendős olasz versenyző, Elena Fanchini tartotta lázban, aki a nyolcas rajtszámmal vágott neki a versenynek, s olyan futamot produkált, hogy arra a legjobb lesiklóspecialisták (az amerikai Kildow, a német Gerg, a francia Montillet) nem tudtak mit "válaszolni". Pedig nem állíthatjuk, hogy Elena Fanchini sok tapasztalattal lenne felvértezve: a múlt hét végi szuper-G versenyben a negyedik helyen záró Nadia Fanchini nővére a világbajnokságot megelőzően csak hét Világkupa-futamon vett részt, s a 17. helynél nem jutott előrébb. Ezúttal azonban elképesztő bravúr kapujában állt… Egészen addig, amíg Janica Kostelic 26 századmásodperces előnnyel célba nem ért.

Janica Kostelicnek immár mindkét kezébe jut egy idei aranyérem, de egyáltalán nem zárható ki, hogy a kombinációban és a lesiklásban aratott diadalát újabb követi a héten
Janica Kostelicnek immár mindkét kezébe jut egy idei aranyérem, de egyáltalán nem zárható ki, hogy a kombinációban és a lesiklásban aratott diadalát újabb követi a héten
Janica Kostelicnek immár mindkét kezébe jut egy idei aranyérem, de egyáltalán nem zárható ki, hogy a kombinációban és a lesiklásban aratott diadalát újabb követi a héten
S noha a horvát lány győzött a kombinációs verseny lesiklásában is, ekkor még nem lehetett egészen biztosan kijelenteni, hogy ő nyerte meg a viadalt. Mert még a rajtjelre várt a szuper-G aranyérmese, a svéd Anja Pärson, valamint az osztrákok nagy favoritja, Renate Götschl is. Pärson végül csak a hetedik helyet szerezte meg, míg Götschl - bár a pálya középső szakaszán több mint fél másodperccel gyorsabb volt a horvát lánynál - az alsóbb részeken eladta előnyét, s csak a harmadik helyen érkezett a célba. Az osztrákok ugyan megsüvegelték ezt a bronzérmet, valljuk meg, az örömük nem tűnt túl őszintének. Santa Caterinában ugyanis szerették volna visszaszerezni a 2003-ban St. Moritzban elveszített trónjukat. Az akkor ezüstérmes Alexandra Meissnitzernek ezúttal csak a csalódást jelentő 22. hely jutott, míg a 2001-es Sankt Anton-i világbajnokság aranyérmese, Michaela Dorfmeister a szuper-G után lesiklásban is kiesett.

Persze, nem csak a női vonalon múlják alul magukat a piros-fehérek, akik a világbajnokság felénél mindössze Benjamin Raich kombinációs elsőségével büszkélkedhetnek.

VILÁGBAJNOKSÁG, BORMIO ÉS SANTA CATERINA
Nők. Lesiklás. Világbajnok:
Janica Kostelic (Horvátország) 1:39.90, 2. Nadia Fanchini (Olaszország) 1:40.16, 3. Renate Götschl (Ausztria) 1:40.29, 4. L. C. Kildow (Egyesült Államok) 1:40.52, 5. I. Jacquemod (Franciaország) 1:40.86, 6. J. Lindell-Vikarby (svéd) 1:40.98 ----
Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
4 perce

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
30 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája