Arannyal jubiláltak a németek

2005.02.13. 21:37
Címkék
Osztrák-amerikai párharcra lehetett számítani a világbajnokságon először megrendezett, szuperóriás-műlesiklásból és műlesiklásból álló csapatversenyben, csakhogy az idei Világkupát, majd a vb egy részét uraló két nemzetből legalább egy-egy síző betlizett, így pedig a szinte minden téli sportágban csapatként kiváló Németország kaparintotta meg a történelmi aranyérmet.
Németország négy év után tudott újra aranyérmet szerezni a világbajnokságon – jogos tehát az ünneplés
Németország négy év után tudott újra aranyérmet szerezni a világbajnokságon – jogos tehát az ünneplés
Németország négy év után tudott újra aranyérmet szerezni a világbajnokságon – jogos tehát az ünneplés
Németország négy év után tudott újra aranyérmet szerezni a világbajnokságon – jogos tehát az ünneplés
Németország négy év után tudott újra aranyérmet szerezni a világbajnokságon – jogos tehát az ünneplés
Németország négy év után tudott újra aranyérmet szerezni a világbajnokságon – jogos tehát az ünneplés

Az egykori (?) alpesisí-nagyhatalomnak ez volt az első érme ezen a világbajnokságon (összességében pedig a századik), akárcsak a harmadik Franciaországnak, míg az ezüst az éremtáblázatot megnyerő Ausztriának jutott.

Már a szuper-G során érezhető volt, hogy a nagyok különpárbaja elmarad, hiszen az amerikaiak közül mindkét hölgy (Kildow és Mancuso) is kiesett, így hiába nyerte meg Miller és Rahlves is a maga futamát, a tengerentúliak aranyos álmai elszálltak. Az egyszerűen a helyezési számok összeadására épülő viadalon ugyanis kétszer kilenc pont nem igazán fér bele. Különösen úgy nem, hogy eközben az osztrákok és a németek is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak. Ez a "sógoroktól" az ő szintjükön jóindulattal is csak erős közepest jelentett, miközben a németeknél mindenki bőven az átlag fölött teljesített. Csak érzékeltetésképp: Benjamin Raich ugyan harmadik lett szuper-G-ben, de Vk-versenyen aligha fordul elő vele, hogy Florian Eckertet maga elé kell engednie.

A szlalomban aztán a németek folytatták parádéjukat, Martina Ertl a harmadik, majd Felix Neureuther és Monika Bergmann-Schmuderer az első helyen zárta a maga futamát, ezt követően pedig már mindegy volt, Andreas Ertl mit produkál. Az utolsó kör előtt már biztos volt Németország aranyérme! A rivális osztrákok közül ugyanis Nicole Hosp kiesett, Raich csak ötödik lett, és még Kathrin Zettel második helyével is behozhatatlanná nőtt a német csapat előnye.

Éremtáblázat
OrszágAEB
Ausztria344
Horvátország3
Egyesült Államok213
Svédország21
Németország1
Olaszország22
Finnország2
Norvégia1
Csehország1
Franciaország1
"Ez olyan, mint egy álom, ma minden összejött - lelkendezett az aranyérmet érő szlalomja után Bergmann-Schmuderer, míg a női edzők főnöke, Wolfgang Maier a következőket nyilatkozta: - Hihetetlen az egész! Előzetesen úgy számoltunk, hogy Ausztriával és az Egyesült Államokkal szemben semmi esélyünk sem lesz. Szerencsére csapatként nagyszerűen dolgoztak együtt a versenyzők, és ennek lett az eredménye az aranyérem. Hatalmas elégtétel, hogy éremmel utazhatunk haza, de nem szabad elfeledni, hogy az egyéni számok során várakozáson alul teljesítettünk, és ezért kellő kritikával kell szemlélnünk a világbajnokságot."
Németország négy év után szerzett ismét aranyérmet világbajnokságon, 2001-ben a most csapattag Martina Ertl nyerte meg a kombinációt St. Antonban. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
5 perce

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
20 perce

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
21 perce

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
31 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
33 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
33 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
45 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik