Verseny az ország legnagyobb földugratóján

2005.02.25. 20:24
Címkék
Bükkszentkereszten először rendeznek ugróversenyt a hódeszkások és az akrobatikus sízők számára, a hétvégi esemény része az országos snowboard kupasorozatnak. Érdekesség, hogy a versenyzők az ország legnagyobb mesterséges földugratóján mérhetik össze a tudásukat.

A Snowboard Cup bükkszentkereszti állomásán szombaton délelőtt közös edzéssel kezdődik a program, majd délután már verseny is lesz, amelyet jam session formában (az indulóknak egymás után, rotációban, meghatározott idő alatt kell minél trükkösebb ugrásokat bemutatniuk).

A versenyen hódeszkával és sível, profi és amatőr kategóriákban várhatóan közel harminc magyar sportoló vesz majd részt. A döntő valószínűleg belenyúlik majd a szombat estébe, ez azonban inkább még emeli is majd a hangulatot, a pályát és környékét ugyanis reflektorokkal és égő olajos hordók fényével világítják majd meg.

Betétprogramként krosszmotorosok és hegyikerékpárosok tartanak majd bemutatót a jelenlévőknek, végül pedig össznépi mulatsággal zárul a nap.

Bükkszentkereszten a következő kategóriákban rendeznek versenyt:

• straight jump hódeszkával (profi, amatőr és női)
• straight jump sível (profi)
• straight jump hegyi kerékpárral (profi)
• slide jam hódeszkával (profi)
• slide jam sível (profi)
Legfrissebb hírek

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
26 perce

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB II
33 perce

F1, Brit Nagydíj, sprintidőmérő

F1
33 perce

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
48 perce

Xhaka a mélységipassz-király

Foci vb 2026
53 perce

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
59 perce

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik