Romörené a világcsúcs

2005.03.20. 21:56
Címkék
Döbbenetes versennyel zárult a 2004-2005-ös Világkupa-sorozat a planicai óriássáncon. A tegnapi bemelegítés során Björn Einar Romören elképesztő, 234.5 méteres szárnyalást mutatott be, épségben leérkezve, biztosan talajt fogva, vagyis világcsúcsot ért el - a régi Matti Hautamäkié volt 231 méterrel.
Björn Einar Romören sérülés nélkül ért földet elképesztô ugrásai végén

Természetesen nem mehetett biztosra, az első sorozatban nem is sikerült ilyen fényesen az ugrása, csak a hatodik helyen állt. Aztán a második sorozatban Hautamäki egyszerűen nem akart leesni: a finn versenyző edzője már a szinte soha véget nem érő szárnyalás közepén talpon volt, és pillanatokkal később kiderült, okkal, hiszen Romören rekordja mindössze 70 percet élt, ellenfele egy méterrel túlugrotta!

Sokáig nem örülhetett e csodálatos ugrásnak, öt perccel később ugyanis megint jött a norvég, aki bebizonyította, hogy óriási nyomás alatt is képes a csodára. A legújabb, tegnap immár harmadszor átírt világcsúcs 239 méter - de ezzel még mindig nem volt vége az izgalmaknak!

Janne Ahonent a mentôk vitték el, hiába szállt 240 méterre
Janne Ahonent a mentôk vitték el, hiába szállt 240 méterre
Janne Ahonent a mentôk vitték el, hiába szállt 240 méterre
A Világkupa-sorozatot korábban már megnyerő Janne Ahonen mindent bevetett, csakhogy a rendkívüli, 240 méteres ugrása végén 100 kilométeres óránkénti sebességgel a csípőjére zuhant, így a mentők szállították el a helyszínről. Romören ünnepelhet, hiszen példátlan sikert ért el, egy nap alatt kétszer volt képes átírni a rekordok könyvét, ám ezzel együtt Ahonen súlyos sérülése felveti a kérdést: érdemes-e mindenáron hajszolni a csúcsokat?! ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Dél-Korea: elmenekült hazájából a volt szövetségi kapitány

Foci vb 2026
28 perce

Mexikói hangzavartól tartanak az angolok

Foci vb 2026
45 perce

Tour de France – kezdődik a hajsza a sárga trikóért

Képes Sport
46 perce

Vb 2026: Ancelotti két játékost tesztelt Paquetá helyén a brazilok edzésén

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: Messiék nehezen, de megállították a futballtörténeti csodát – vb-kibeszélő, 23. nap

Foci vb 2026
1 órája

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik