Huszár Erika negyedik!

KRASZ EMILKRASZ EMIL
2006.02.18. 23:34
Címkék
A Torinóban zajló téli olimpiai játékokon Huszár Erika a női rövidpályás gyorskorcsolyázók küzdelmében 1500 méteren a negyedik helyen végzett.
Huszár Erika (a kép bal szélén) a magyar csapat második torinói pontszerzője
Huszár Erika (a kép bal szélén) a magyar csapat második torinói pontszerzője
Reuters
Huszár Erika (a kép bal szélén) a magyar csapat második torinói pontszerzője
Huszár Erika (a kép bal szélén) a magyar csapat második torinói pontszerzője
Huszár Erika (a kép bal szélén) a magyar csapat második torinói pontszerzője
Reuters
Huszár Erika (a kép bal szélén) a magyar csapat második torinói pontszerzője

Huszár, még a középdöntőben remekül együtt ment a mezőnnyel, de alanyi jogon nem lehetett volna finálés, csak a kizárásoknak köszönhetően.

De minket ez a legkevésbé sem érdekelt – bosszankodjanak emiatt azok, akiket kizártak - így végül a második helyen léphetett tovább futambál.

Azonban a zsűri lehetőséget adott annak a vétlen versenyzőnek is a döntőben való részvételhez, aki önhibáján kívül vált egy kis tulakodás képzeletbeli áldozatává. Így rendhagyó módon heten indulhattak az A-döntőben, a magyar pontszerzés ekkor már csak ezért sem lehetett biztos.

A döntőben Huszár sokáig együtt ment az iramot folyamatosan növelő mezőnnyel, amelyben a táv kiválóságai is ott rótták a köröket, a hajrában azonban Huszár és egy kanadai nem bírta tartani a tempót és leszakadtak az élbolytól.

De mielőtt igazán elkezdhettünk volna szurkolni Huszárnak egy huszáros hajrához, a kanadai lendülete máris megtörni látszott, a magyar gyorskorcsolyázó pedig meglépett!

Már csak egy kör! Nem ronthat!

Megvan a hatodik hely!

Hittük, hihettük egy darabig, de mivel ebben a sportágban a zsűrinek legalább olyan fontos, ha nem fontosabb szerepe van, mint maguknak a versenyzőknek, nyugtával dicsérd a napot alapon izgatottan vártuk: mit látott a zsűri?

Olyan látványos csaták ezúttal ugyan elmaradtak, de azért a sasszemű zsűri így is kiszúrt hibákat, minek következtében két versenyzőt kizártak.

Huszár máris előrelépett két helyet!

Huszár már a második magyar pontszerző Knoch Viktor után Torinóban, a pécsiek versenyzője ugyancsak a rövidpályások 1500 méteres számában szerzett pontot, ő a férfiak mezőnyében az ötödik helyen végzett.

A magyar olimpiai-csapat a téli ötkarikás játékoson ezt megelőzően 1980-ban szerzett pontot.

A számban nem mellékesen Jin Szun-Ju vezérletével hármas koreai siker született, legalábbis a zsűri döntéséig. Egyikükek ugyanis kizárták a versenyből, így meg kellett elégedniük egy-egy arany-, illetve ezüstéremmel.
TORINO, TÉLI OLIMPIA, RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA, NŐK, 1500 MÉTER:
1.Jin Szun-jukoreai2:23.494 perc
2.Csoi, Eun-Kjungkoreai2:24.069 perc
3.Wang, Mengkínai2:24.469 perc
4.Huszár Erikamagyar2:25.405 perc
5.Overland, Amandakanadai2:26.495 perc
6.Radanova, Evgeniabolgár2:29.314 perc
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
2 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája