Csehországé lett a bronzérem

Vágólapra másolva!
2006.02.25. 23:47
Címkék
Csehország szerezte meg a harmadik helyet a torinói téli olimpia jégkorongtornáján, miután 3-0 arányban legyőzte Oroszország együttesét. A csehek az elődöntőben Svédországtól kaptak ki 7-3 arányban, míg az oroszokat Finnország verte 4-0-ra – egyik gárda sem nyújtott éppen lehengerlő teljesítményt tehát, és gyenge formájukat átmentették a mai napra is.
Jaromir Jagr (középen) nem szárnyalt az olimpián, de éremmel térhet haza
Jaromir Jagr (középen) nem szárnyalt az olimpián, de éremmel térhet haza
Jaromir Jagr (középen) nem szárnyalt az olimpián, de éremmel térhet haza
Jaromir Jagr (középen) nem szárnyalt az olimpián, de éremmel térhet haza

Az első helyzeteket az oroszok alakították ki, mégis Csehország szerezte meg a vezetést az ötödik percben a Nashville Predatorsban játszó Martin Erat lövésével. Ezt követően is a szbornaja rohamozott, de nyoma sem volt a csapat svédek vagy Kanada ellen megcsodált tempós, ötletes jégkorongjuknak: lassan, körülményesen szövögették támadásaikat, de még így is veszélyesebb akciókat vezettek, mint a csehek.

A második harmad egy csúnya ütközéssel kezdődött: Ilja Kovalcsuk nekifutásból, hátulról állon könyökölte Pavel Kubinát, aki vérző arccal vonult le az öltözőbe, és már nem is tudott visszajönni. Az Atlanta Thrashers 22 éves menője kapott is egy jól megérdemelt nagybüntetést meg húsz perc fegyelmit. A csehek előnyben előbb körülményeskedtek egy sort, majd három perc elteltével csak kihasználták a lehetőséget: a Nashville hokisa, Marek Zidlicky a kék vonalról bombázott az összességében 14 lövésből 12-t hárító Jevgenyij Nabokov hálójába.

Nem sokkal később Jaromir Jagr is megsérült, és bár a harmadik játékrészre visszaült a kispadra, a jégre már nem is tért vissza.

Az utolsó harmadra kissé összekapta magát Oroszország együttese, de a 12-2-es lövésarány ellenére jó darabig nem sikerült szépíteniük.

Öt perccel a vége előtt aztán Pavel Dacjuk remek baseballos mozdulattal továbbította a kapuba a vállmagasságban felé repülő pakkot, de a játékvezető némi videózás után inkább nem adta meg a találatot, mondván, az orosz hokis vállmagasság fölé emelte botját. Dacjuk cserébe félig véletlenül lefejelte a bíró könyökét, amiért tíz perc fegyelmi lett a jutalma.

Az utolsó percre még lehozták Nabokovot az oroszok, Erat és Martin Straka pedig végigvitt a pályán egy megszerzett korongot, kisakkozták az akciót, és végül a New York Rangers csatára fél méterről a kapuba is pöccintett. Csehország ezzel megszerezte ötödik bronzérmét az olimpiai játékokon, míg az oroszok hiába tesztelték 28-szor az ezúttal – nem úgy, mint a kanadaiak ellen - remekül védő, szintén Nashville-i Tomas Vokount, egy kapuvasnál tovább nem jutottak.

Jégkorong, férfiak, a 3. helyért:
Csehország-Oroszország 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)
Gólszerző:
Erat (5.), Zidlicky (27.), Straka (60.)
Legfrissebb hírek

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
36 perce

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
51 perce

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
54 perce

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
1 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
1 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Visszatérők – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik