Síugrás: Janne Happonen győzött Jakub Janda előtt Lahtiban

2006.03.05. 16:53
Címkék
A finn Janne Happonen győzött a nagysáncon a síugrók Világkupa-sorozatának tizennnyolcadik versenyén finnorsági Lahtiban. A fiatal tehetségnek ez volt az első győzelme a Vk-ban.
Jakub Janda elől a hazaiak fiatal reménysége elorozta a győzelmet
Jakub Janda elől a hazaiak fiatal reménysége elorozta a győzelmet
Jakub Janda elől a hazaiak fiatal reménysége elorozta a győzelmet
Jakub Janda elől a hazaiak fiatal reménysége elorozta a győzelmet

A 21 éves hazai versenyző az első sorozat után még az ötödik helyen állt, a második ugrása azonban olyan jó lett (129 méter), hogy azzal nemcsak, hogy átvette a vezetést, de a hátralévő négy ugró egyike sem tudta felülmúlni.

Az első kör után még Jakub Janda vezetett, és 124 méteres ugrásra lett volna szüksége ahhoz, hogy megelőzze Happonent, azonban a cseh klasszis „csak” 123,5 méterre „szállt”, így végül második lett.

A harmadik helyet a német Michael Uhrmann szerezte meg, miután a második sorozatban 131 métert ugrott, ami abszolút csúcs volt. Uhrmann ezzel a tizenharmadikról tíz helyet lépett előre a végelszámolásnál.

Rosszul sikerült a nap Janne Ahonennek, a Világkupa összetett pontversenyében a második helyen álló finn kiválóság csak huszadik lett, így a hátránya 69 ponttal nőtt az éllovas Jandához képest.

SÍUGRÁS, VILÁGKUPA-SOROZAT

LAHTI (Finnország), NAGYSÁNC:
1. Janne Happonen finn 124,0 m 129,0 m 270,3 pont
2. Jakub Janda cseh 128,0 123,5 267,6
3. Michael Uhrmann német 120,5 131,0 266,1
4. Andreas Küttel svájci 123,5 127,0 264,3
5. Thomas Morgenstern osztrák 122,5 124,0 256,6
6. Adam Malysz lengyel 123,0 122,0 254,4
A VILÁGKUPA ÖSSZETETT PONTVERSENYÉNEK ÁLLÁSA:
1. Jakub Janda cseh 1058 pont
2. Janne Ahonen finn 946
3. Andreas Küttel svájci 739
4. Roar Ljökelsöy norvég 692
5. Michael Uhrmann német 595
6. Thomas Morgenstern osztrák 537
Legfrissebb hírek

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
28 perce

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
35 perce

PL: Bournemouth–Manchester City

Angol labdarúgás
40 perce

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
46 perce

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
55 perce

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
1 órája

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
1 órája

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik