Jégtánc: felbomlóban az Elek Attila-Hoffmann Nóra páros

2007.07.03. 12:09
Címkék
A magyar szövetség még igyekszik összetartani az Elek Attila-Hoffmann Nóra kettőst (képünkön), együtt maradásukra azonban kevés az esély. Elek Attila izraeli színekben óhajt versenyezni.

Elek Attila cáfolja, hogy ő kezdeményezte volna az első számú magyar jégtánckettős felbomlását.

„Már májusban megegyeztünk Nórával, hogy külön folytatjuk tovább. Történt ez azután, hogy Nóra Kanadában egy másik fiúval edzett, így én is új partnert kerestem magamnak. Az izraeli szövetség már áldását adta új kettősünkre, az amerikai Loren Galler-Rabinowiczcal ugyanis izraeli színekben szeretnénk versenyezni” – nyilatkozta Elek Attila.

Ehhez azonban a magyar szövetség hozzájárulására is szükség lesz. Sallak György főtitkár elmondta, Elek egyelőre csak levélben jelezte változtatási szándékát, az engedélyhez pedig elnökségi döntésre van szükség.

Sallak még reménykedik abban, nem végleges a két fiatal elhatározása: „Sokat dolgoztak azért, hogy a nemzetközi élmezőny közelébe érjenek. A párosuk remekül működött, így szerintem leginkább arra kellene törekednünk, hogy együtt tartsuk őket.”
Legfrissebb hírek

MotoGP: Álex Márquez az Olasz és a Magyar Nagydíjat is kihagyja

Egyéb autó-motor
9 perce

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
17 perce

Labdarúgó NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
21 perce

Íjász Európa-bajnokság: kikapott a favorittól a magyar csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
36 perce

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
37 perce

Vb 2026: 28 oroszlánnal készül bevenni az Újvilágot Szenegál

Foci vb 2026
1 órája

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
1 órája

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik