Északi összetett: amerikai siker született vasárnap Oberhofban

2010.01.03. 13:43
Címkék
A németországi Oberhofban folytatódott az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata. A vasárnapi versenyen – hasonlóan a szombatihoz – nem vett részt a japán és a norvég csapat. Távollétükben az amerikai Johnny Spillane szerezte meg a győzelmet az osztrák Felix Gottwald és a német Björn Kircheisen előtt.
A síugrást a finn Janne Ryynnänen nyerte meg az amerikai Spillane és honfitársa, az összetett világkupa tavalyi győztese, Anssi Koivuranta előtt. Az idei éllovas francia Lamy Chappuis csak a hatodik, míg a szombati győztes finn Hannu Manninen a tizenhetedik helyről vágott neki a 10 kilométeres sífutó távnak.A rajt után a vezető hármas elhúzott a többiektől. A táv harmadánál viszont az amerikai Spillane robbantott, és több mint húsz másodperces előnyt harcolt ki a többiekkel szemben, akikhez viszont felzárkózott Lamy Chappuis.A táv kétharmadánál Spillane előnye már csaknem ötven másodperc volt, míg a többiekre ekkor már többen felértek, így az előző napi második, osztrák Felix Gottwald is, aki e csoport élére állt. Az utolsó körben ő, valamint a német Kircheisen és Lamy Chappuis meglépett a többiek elől, és a hajrában nagy csatát vívtak a második helyért, hiszen Spillane ekkor már behozhatatlan előnnyel vezetett.Az amerikai végül teljesen kiengedve is fél perces előnnyel szerezte meg első világkupa-sikerét (világbajnok már volt) Gottwald előtt, míg a harmadik a német Kircheisen lett. Az összetett világkupában továbbra is az ezúttal negyedikként célba érő Lamy Chappuis vezet, a német Edelmann és Gottwald előtt.
ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, OBERHOF (NÉMETORSZÁG)
1. Johnny Spillane (amerikai) 28:13.3
2. Felix Gottwald (osztrák) +30.8
3. Björn Kircheisen (német) +39.1
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Jason Lamy Chappuis (francia) 647 pont
2. Tino Edelmann (német) 462
3. Felix Gottwald (osztrák) 383
 ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, OBERHOF (NÉMETORSZÁG)
1. Johnny Spillane (amerikai) 28:13.3
2. Felix Gottwald (osztrák) +30.8
3. Björn Kircheisen (német) +39.1
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA  
1. Jason Lamy Chappuis (francia) 647 pont
2. Tino Edelmann (német) 462
3. Felix Gottwald (osztrák) 383
Legfrissebb hírek

A Sajn Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
4 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
4 órája

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
4 órája

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Utolsó másodperces 57 yardos mezőnygóllal nyert a Jaguars Londonban – videók

Amerikai sportok
4 órája

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
4 órája

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
4 órája