Hegymászás: súlyos baleset érte Erőss Zsoltékat a Magas-Tátrában

2010.01.03. 23:33
Címkék
Baleset ért három magyar hegymászót a szlovákiai Magas-Tátrában, a szerencsétlenül járt sportolók súlyos sérüléseket szenvedtek, de túlélték a balesetet – jelentette a szlovák hírügynökség. Egyikük a TV2 Tények információi szerint Erőss Zsolt, aki már megmászta a Mount Everestet.

A hírműsor vasárnap esti adásában beszámoltak róla, hogy a három magyar hegymászó 150 métert zuhant a Tátrában, egyikük Erőss Zsolt. A hegymászók egyik barátjától értesültek arról, hogy Erőss Zsolt – aki már megmászta a Mount Everestet is – biztosította az alatta lévő két másik mászót, de kicsúsztak és 150 métert sodródtak, szinte függőlegesen.

Az első hírek még arról szóltak, hogy lavina sodorta el a hegymászókat, de Kollár Lajos, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség expedíciószervezője azt mondta a Tényeknek, hogy Erőss biztosította a másik két hegymászót, amikor két társa alatt leszakadt egy hóerkély (egy kiálló hótömeg). Kicsúsztak és lerántották Erősst is, majd 150 métert zuhantak, betemette őket a hó.

Az első hírek még arról szóltak, hogy lavina sodorta el a hegymászókat, de Kollár Lajos, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség expedíciószervezője azt mondta a Tényeknek, hogy Erőss biztosította a másik két hegymászót, amikor két társa alatt leszakadt egy hóerkély (egy kiálló hótömeg). Kicsúsztak és lerántották Erősst is, majd 150 métert zuhantak, betemette őket a hó.

A hógörgeteg szombaton a kora esti órákban érte el a hegymászó magyarokat, akik a Kopki hegygerincen ereszkedtek lefelé a völgybe, a Dracia Dolinkába (Sárkány-völgyecske). Sikerült kiásniuk magukat a hó alól, ám súlyos végtag- és gerincsérüléseket szenvedtek. Egyikük telefonon értesítette a hegyi mentőszolgálatot, ám a rossz időjárási viszonyok miatt (mínusz 12 fokos hideg, havazás, erős szél) helikopterrel nem lehetett megközelíteni a baleset helyszínét.

Végül negyvenöt hivatásos és önkéntes hegyi mentő gyalog indult a magyar hegymászókért, helyszínre érkezésük után elsősegélyben részesítették a sérülteket, majd hordágyakon a Csorba-tóig vitték őket. Onnan vasárnap reggel a poprádi kórházba szállították a három hegymászót.

A kassai magyar konzul vasárnap esti tájékoztatása szerint a sérülteket hétfőn hazaszállítják Magyarországra.

A szlovák hegyi mentők tájékoztatása szerint a magas hegyekben jelenleg 1-es és 2-es fokozatú a lavinaveszély az ötfokú skálán. Ennek dacára a viharos erejű szél és a frissen lehullott hó miatt azt ajánlják, hogy mindenki kerülje a 40 fokosnál meredekebb hegyoldalakat.

Legfrissebb hírek

A Sajn Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
5 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
5 órája

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
5 órája

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Utolsó másodperces 57 yardos mezőnygóllal nyert a Jaguars Londonban – videók

Amerikai sportok
6 órája

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
6 órája

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
6 órája