Téli sportok: hét sportág és négy verseny az eplényi Snow Dayen

2010.01.04. 09:30
Címkék
Magyarországon egyedülálló sporteseményt rendeznek meg január 16-án: a hóágyúzott eplényi sípályán fesztivál keretében egy nap leforgása alatt összesen hét téli sportággal ismerkedhetnek meg látogatók.

Az igazolt versenyzők a „Nordica bajnoka" címért csatolhatnak lécet. A Snow Day-en, amely ráhangolódást jelenthet a téli olimpiára, a síszámok és a snowboard mellett a kutyaszán és a jégszobrászat is szerepel a programban.

Mint Barbai Áron főszervező elmondta, a Magyar Egyetemi Sí- és Természetjáró Egyesület, valamint a Nordica Skiarena Eplény hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Snow Day elnevezésű téli sportfesztivált, melyet azért hívtak életre, hogy legyen egy olyan nap, amikor az érdeklődők egy helyen ismerkedhetnek meg minél több téli sportolási lehetőséggel, a magyarországi szakszövetségek bemutathatják működésüket, a gyerekek kipróbálhatják az általuk még ismeretlen sportágakat, felszereléseket, eszközöket.
 
„Egy napon, egy helyszínen lesznek jelen a különböző téli sportok képviselői: alpesi és freestyle síelők, valamint snowboardosok, sífutók, síugrók, biatlonisták, kutyaszánhúzók. Jönnek jégszobrászok is, a kicsik a hógolyózás és hóemberépítés mellett közelebb kerülhetnek a havas sportokhoz, de még a pályakitűzés feladataiba is bepillanthatnak" – mondta a főszervező, aki hazai vonatkozású síversenynek rendezése tekintetében már letette névjegyét.

A programok reggel kilenc órától estig tartanak. A Snow Day alkalmával amatőr sí-, illetve snowboardversenyt is kiírnak, csakúgy, mint az igazolt versenyzők részére az alpesisí- és snowboardversenyt a Nordica bajnoka címért. A fesztivál ráhangolódást jelenthet a vancouveri téli olimpiára.

Legfrissebb hírek

A Sajn Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
5 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
5 órája

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
5 órája

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Utolsó másodperces 57 yardos mezőnygóllal nyert a Jaguars Londonban – videók

Amerikai sportok
6 órája

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
6 órája

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
6 órája