Vancouver 2010: svéd-brit meccs lesz a négy közé jutásért curlingben

2010.02.24. 02:12
Címkék
Befejeződött a férfi a curlingtorna alapszakasza a téli olimpián. A kanadai, a norvég és a svájci csapat már bejutott az elődöntőbe, míg a negyedik helyért Nagy-Britannia és Svédország szerdán különmeccset vív.

Az ezúttal Kínát megverő, százszázalékos mérleggel záró kanadaiak és a norvégok négy közé kerülése már korábban is biztos volt, ám a két fennmaradó helyre három gárda – a világbajnoki címvédő brit, a svájci és a svéd – pályázott. A legrosszabb helyzetben utóbbiak voltak, hiszen továbbjutási reményeik életben tartásához saját győzelmükön kívül a másik két gárda valamelyikének vereségére is szükségük volt.

A svájciak könnyedén elintézték Franciaországot, a britek azonban a már biztos továbbjutó norvégokkal mérkőztek, akik komolyan vették a találkozót, és az őket legyőző svédeknek „szívességet téve” megverték a briteket.

A svédeknek tehát saját kezükben volt a sorsuk: ha nyernek Dánia ellen, ki-ki meccset vívhatnak a britekkel az elődöntőbe jutásért. Jól is kezdtek, négy end után már 6–1-re vezettek, ám az ötödiket a dánok 2–0-ra megnyerték, s ezután a svédek voltak a befejezők. Csakhogy hullámvölgybe kerültek, és a dánok háromszor is rabolni tudtak, így a záró felvonás előtt 6–6 volt az eredmény.

Továbbra is a svédeknél maradt azonban a kedvezmény, amelyet az utolsó endben már ki tudtak használni. Szerdán tehát az alapszakaszt öt győzelemmel és négy vereséggel befejező svéd és brit csapat játszik ráadás meccset, s annak győztese jut majd a kanadaiakat, a norvégokat és a svájciakat követve az elődöntőbe.

Az alapszakasz végeredményét ide kattintva olvashatják.

 VANCOUVER 2010
CURLING, FÉRFIAK  
Svédország–Dánia 7–6
Nagy-Britannia–Norvégia 5–9
Kína–Kanada 3–10
Svájc–Franciaország 6–2
Legfrissebb hírek

A Sajn Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
4 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
4 órája

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
4 órája

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Utolsó másodperces 57 yardos mezőnygóllal nyert a Jaguars Londonban – videók

Amerikai sportok
5 órája

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
5 órája

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
5 órája