Újra Apolo? Akit egy ország utált? Oh-no!

Aranyat ezúttal nem nyert, a neve mégis az amerikai sporttörténelem legszebb oldalaira került.

Ohno japán származású apa, Ono Juki és fehér-amerikai anya, Jerrie Lee gyermekeként született a Washington állambeli Federal Way városkában 1982. május 22-én. Édesanyja fiatal korában elvált a férjétől, Ohnót így az állam legnagyobb városába, Seattle-be költöző édesapja nevelte.
A férfi fodrász-stylistként és szalontulajdonosként gyakorlatilag éjt nappallá téve dolgozott, miközben gyermeke legtöbbször a bébiszitterek társaságát „élvezte”. Amikor Ohno iskolába került, apja – hogy eleven gyermeke minden idejét lekösse – reggel úszásra, délután görkorcsolyára íratta be Apolót. Így történhetett, hogy Ohno 12 esztendősen megnyerte a korosztályos állami bajnokságot mellúszásban, majd miután úgy vélte, hogy számára a vizes közeg unalmas, a lillehammeri olimpiától ihletve átnyergelt gyorskorcsolyára.
Édesapja, látva a srác tehetségét, a „fél világot” keresztülvezetve vitte-nevezte versenyekre, így fiát 1996-ban – mindössze 13 évesen, minden idők legfiatalabb korcsolyázójaként – felvették a Lake Placid-i Olimpiai Edzőközpontba.

Ohnót annyira megviselte a kudarc, hogy öt hónapra leállt az edzésekkel, túlsúlyosan és felkészületlenül pedig elbukta a kvalifikációt az ötkarikás játékokra. A csalódás ellenben nem törte meg a még mindig csak 14(!) éves versenyzőt. A következő évben, Montrealban három aranyérmet – köztük az összetett legjobbjáét – gyűjtött be a junior-világbajnokságon.
Ohno a 2002-es Salt Lake City-i olimpiáig versenyről versenyre fejlődött, így  hazai pályán sokat vártak tőle az amerikaiak, és végül két éremmel gazdagodott – ez az év ugyanakkor elsősorban ellentmondásos versenyei miatt marad emlékezetes.
A válogató utolsó versenyén, 1000 méteren Ohno és barátja, Rusty Smith, valamint a velük jóban lévő Shani Davis – aki gyorskorcsolyában érte el a legnagyobb sikereit – épp úgy értek célba (a 3., 2. és 1. helyen), hogy az mindannyiuknak kvalifikációt jelentett a játékokra, miközben a futamban nem induló Tommy O’Hare hoppon maradt. Ugyan az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának vizsgálata nem mutatott ki csalást, az érintettek összejátszása egyértelműnek tűnt, mást ne mondjunk, Ohno a célba érve társai eredményét ünnepelte… 

Az ezüst után 1500 méteren arany következett. Egy olyan verseny után, amely ugyan Salt Lake City eseményei közül nem a legbotrányosabb, mindenképpen ellentmondásos – tudniillik Ohno ezen a futamon is csak másodikként ért célba...
| Marit Björgen | 
| Magdalena Neuner | 
| Simon Ammann | 
A döntőből ugyanis utólag kizárták Kim Dong Szungot, miután Ohno többször is jelezte, hogy riválisa akadályozza őt. A dél-koreaiak szerint természetesen jogtalan volt az ítélet és a világ rövid pályás gyorskorcsolyázóinak véleménye is erősen megoszlott. Az esetnek Dél-Koreában hatalmas visszhangja volt: e-mailek tízezrei bénították meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerverét és Ohno is ezerszámra kapta a fenyegetéseket, melyek többsége – mondani sem kell – halálos volt. 
Az eset kapcsán meg kell jegyezni az azt körülvevő erős politikai felhangot – George W. Bush akkori amerikai elnök néhány héttel korábban Észak-Koreát a „gonosz tengely” egyik tagjaként jelölte meg, amit rengeteg dél-koreai sem tudott elfogadni –, s a feszültség következtében erőteljesen felszínre törtek az indulatok a koris botrány kapcsán.
Ohno maga értetlenül állt a fejlemények előtt, és a következő évben biztonsági okokból nem utazott el a koreai világkupaversenyre. „Bántottak az események. Ázsiai kultúrában nőttem fel, többen a legjobb barátaim közül koreai születésűek, egyszerűen nem értettem a történteket. Később érzékeltem, hogy csak egy bizonyos csoport művelte ezt velem és irányította rám a figyelmet; rájöttem, hogy olyan negatív energiákat szabadított el a futam, amelyek nem a sportból fakadtak” – nyilatkozta később az érintett.
Hogy a koreai emberekben mennyire és milyen sokáig megmaradt a verseny okozta feszültség, arra a sportkedvelők is emlékezhetnek. Hónapokkal később, a hazai rendezésű világbajnokságon Dél-Korea labdarúgó-válogatottja 1–1-es döntetlent játszott az Egyesült Államokkal, An Dzsung Hvan, az ázsiaiak gólszerzője pedig gyorskorcsolyás mozdulatokat imitálva ünnepelte a találatát, s egyben tiltakozott a korábbi döntés ellen. 

Torino után egy évet kihagyott, mégis csúcsformában tért vissza, Vancouverre pedig saját elmondása szerint is minden eddiginél jobban készült. Kilenc kilót leadott 2002-es súlyához képest, ám az olimpia előtt négy hónappal ő is elkapta az új típusú influenzát, s ez alaposan megnehezítette a felkészülését. Ez Kanadában nem látszott rajta: 1500-on szerencsével – az utolsó kanyarban ketten is kiestek előtte – ezüstöt szerzett, 1000 méteren s a váltóval bronzot, 500-on viszont hiába végzett másodikként, kizárták.
Aranyat ezúttal tehát nem nyert, érmeit mégis olyan örömmel ünnepelte, mint senki más a győztesek közül.
Aranyat ezúttal nem nyert, mégis ki kérheti rajta számon ezt?
Aranyat ezúttal nem nyert, neve mégis az amerikai sporttörténelem legszebb oldalaira került!
| 2x olimpiai bajnok (1500 m, 2002; 500 m, 2006), 2x olimpiai ezüstérmes (1000 m, 2002; 1500 m, 2010), 4x olimpiai bronzérmes (1000 m, 5000 m váltó, 2006; 1000 m, 5000 m váltó, 2010) | 
| 9x világbajnok, 7x világbajnoki ezüstérmes, 7x világbajnoki bronzérmes | 
| 3x összetett világkupagyőztes (2001, 2003, 2005), 7x szakági világkupagyőztes | 
| 7x összetett amerikai bajnok (1997, 1999, 2001–2005) | 








