Alpesi sí: Vonn nyerte a lesiklást és jócskán csökkentette hátrányát

2010.12.18. 12:15
Címkék
A franciaországi Val d'Isere-ben lesikló futammal folytatódott a hölgyek alpesisí-világkupa sorozata. A győzelmet az amerikai Lindsey Vonn szerezte meg két svájci, Nadja Kamer és Lara Gut előtt. Mivel az összetett világkupában vezető német Maria Riesch csak a 24. helyen végzett, így az amerikai jelentősen tudta csökkenteni hátrányát.
A női versenyen az elsőként rajthoz álló olasz Johanna Schnarf alaposan feladta a leckét a többieknek, hiszen 1:52.61-es idejét sokáig megközelíteni sem tudták a többiek. Az első, aki egy másodpercen belülre tudott kerülni vele szemben, az az ötödikként induló svájci Abdelharden volt, míg rögtön utána az osztrák Fenningernek sikerült 21 századra megközelítenie, de megelőznie nekik sem.

Végül egy másik osztrák, a 11-essel rajtoló osztrák Görgl tudott elé kerülni 23 századdal. Hárommal később a svájci Kamer újabb 28 századot javított a legjobb időn, de az igazi nagymenők csak ekkor következtek. Például honfitársa, Gut, aki azonban 12 századdal csak Kamer mögé tudott beérni.

Aztán huszadikként következett az összetett vk-címvédő amerikai Vonn, aki ezen a pályán világbajnok is volt már. Első részideje jobb volt, mint a svájcié, de aztán rontott egyet, de így is csak egy század volt a hátránya a következő szakaszon, s végül a célban 68 századdal már jobb volt.

Honfitársnője, Julia Mancuso csak a nyolcadik lett, és a fő rivális, az összetett világkupa élén álló német Maria Riesch is csalódást okozva több mint két másodperccel maradt le. Őt aztán a későbbiekben még jónéhányan megelőzték, így végül csak a 24. helyen zárt, s csak 12 vk-pontot kapott, Vonn százához képest.

Az éllovasok sorrendje azonban már nem változott: Vonn győzött a két svájci, Kamer és Gut, valamint az összetett világkupában a harmadik helyre feljövő osztrák Görgl előtt.

 ALPESISÍ-VK, VAL d'ISERE (FRANCIAORSZÁG)
NŐI LESIKLÁS  
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:51.42
2. Nadja Kamer (svájci) +0.68
3. Lara Gut (svájci) +0.80
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Maria Riesch (német) 533
2. Lindsey Vonn (amerikai) 481
3. Elisabeth Görgl (osztrák) 286

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
20 perce

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
36 perce

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
36 perce

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
39 perce

A végére kiütötte a Lyont, negyedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját a Barcelona

Bajnokok Ligája
43 perce

Milák és Márton is győzött a Mare Nostrumon

Úszás
52 perce

Gyász: elhunyt az ETO 1963-as bajnokcsapatának labdarúgója

Labdarúgó NB I
58 perce

Karate Eb: magyar ezüst és bronz a parakaratésoknál

Egyéb egyéni
59 perce
Ezek is érdekelhetik