Északi összetett: Mario Stecher győzött Ramsauban, és dobogós a vk-ban

2010.12.18. 16:25
Címkék
Az ausztriai Ramsauban folytatódott az északi összetettben a világkupa-sorozat. A győzelmet a hazai pályán versenyző Mario Stecher szerezte meg két német versenyző, Björn Kircheisen és Johannes Rydzek előtt.
Az ugrást a norvég Espen Rian nyerte két német, Johannes Rydzek és Björn Kircheisen előtt. Előbbi hátránya azonban csak kilenc, utóbbié pedig 16 másodperc volt, csakúgy, mint az amerikai Lodwické. Az összetett világkupában vezető francia Chappuis az ötödik lett, de a jobb sífutóknak sem volt túl nagy a hátránya, így a vk-ban második norvég Kokslien a 24. helyről rajtolhatott de mindössze nyolcvan másodperc hátránnyal. Ahogyan az várható volt, a 10 km-es sífutás során az első öt versenyző gyorsan összeállt, majd közülük leszakadt Rian, csatlakozott viszont az élbolyhoz az osztrák Stecher, s ők együtt tették meg a táv nagy részét. A végén aztán Stecher és Kircheisen meglógott a többiektől, s végül nagy hajrában az osztrák tudta megnyerni a versenyt, míg a harmadik helyre a német Rydzek jött be, de már 15 másodperces hátránnyal. A vk-éllovas francia Lamy-Chappuis csak az ötödik lett, de így is növelte előnyét a norvég Koksilen előtt, aki végül a hatodik helyre ért fel a 24.-ről indulva. A harmadik helyre Stecher jött fel mostani győzelmével.
ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, RAMSAU (AUSZTRIA)
GUNDERSEN
1. Mario Stecher (osztrák) 25:46.4
2. Björn Kircheisen (német) +0.9
3. Johannes Rydzek (német) +15.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 385
2. Mikko Kokslien (norvég) 329
2. Mario Stecher (osztrák) 286
 ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, RAMSAU (AUSZTRIA)
GUNDERSEN  
1. Mario Stecher (osztrák) 25:46.4
2. Björn Kircheisen (német) +0.9
3. Johannes Rydzek (német) +15.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 385
2. Mikko Kokslien (norvég) 329
2. Mario Stecher (osztrák) 286

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek

A távozó Robbie Keane érzelmes levélben búcsúzott a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
6 perce

Az asztalitenisz Extraligában mindkét címvédő bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
10 perce

A lettek legyőzték a címvédő Egyesült Államokat a jégkorong-világbajnokságon

Jégkorong
24 perce

Férfi röplabda MEVZA-torna: ötjátszmás magyar győzelem Luxemburg ellen

Röplabda
26 perce

A Celtic 43. alkalommal nyerte meg a Skót Kupát

Minden más foci
47 perce

Kilencet kapott Svájctól a magyar hokiválogatott

Jégkorong
52 perce

Kapushiba a 95. percben: kilenc év után a Hull City jutott vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
52 perce

Férfi kézi: számos bizonytalan tényező nehezíti a pénzügyi tervezést az FTC-nél

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik