Északi összetett: Mario Stecher hazai pályán tudott duplázni

2010.12.19. 16:23
Címkék
Az ausztriai Ramsauban folytatódott az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata. A győzelmet a szombati viadal után ismét a hazai pályán szereplő Mario Stecher szerezte meg két német, Tino Edelmann és Eric Frenzel előtt.
Az ugrás kettős osztrák sikert hozott: Stecher győzött Bernhard Gruber és a norvég Espen Rian előtt. Ezúttal az élmezőny is sokkal szorosabb volt, hiszen az összetett világkupában élen álló francia Lamy-Chappuis 22 másodperces hátránnyal csak nyolcadikként vághatott neki a 10 km-es sífutó távnak.


Stecher nem várta be a többieket, hanem egyedül próbált iramot menni, és féltávnál több mint 20 másodperc volt az előnye egy kilenctagú csoport előtt, a célba pedig már integetve érkezett. A dobogó többi fokáért viszont nagy hajrá alakult ki két német, Edelmann és Frenzel, valamint Lamy-Chappuis között, s ebből az előbbi kettő került ki győztesen.


Stecher nem várta be a többieket, hanem egyedül próbált iramot menni, és féltávnál több mint 20 másodperc volt az előnye egy kilenctagú csoport előtt, a célba pedig már integetve érkezett. A dobogó többi fokáért viszont nagy hajrá alakult ki két német, Edelmann és Frenzel, valamint Lamy-Chappuis között, s ebből az előbbi kettő került ki győztesen.

 ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, RAMSAU (AUSZTRIA)
GUNDERSEN  
1. Mario Stecher (osztrák) 24:22.3
2. Tino Edelmann (német) +8.6
3. Eric Frenzel (német) +10.2
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 435
2. Mario Stecher (osztrák) 386
3. Mikko Kokslien (norvég) 355




Legfrissebb hírek

Férfi kézi: számos bizonytalan tényező nehezíti a pénzügyi tervezést az FTC-nél

Kézilabda
2 perce

Harmadik meccsét is megnyerte a magyar válogatott a női röpi MEVZA-tornán

Röplabda
6 perce

Négyleges előnyben volt, Josh Rock mégis búcsúzott Riesában

Egyéb egyéni
25 perce

Vívás: Andrásfi Tibor ezüstérmes a férfi párbajtőrözők berni vk-viadalán

Egyéb egyéni
25 perce

Harmadik szakaszgyőzelmével az élre állt Vingegaard a Giro d'Italián

Kerékpár
26 perce

F1, Kanadai Nagydíj, sprintverseny

F1
31 perce

A Ferencváros hatot rúgott a Puskás Akadémiának a női NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
47 perce

Többszörös orrcsonttörést szenvedett a Szolnok válogatott kosarasa

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik