Sílövészet: a svédek nagy hajrában nyerték a vegyes váltót

2010.12.19. 13:41
Címkék
A szlovéniai Pokljukában a vegyes váltók versenyével folytatódott a sílövő-világkupa. A győzelmet az Ekholm, Olofsson-Zidek, Lindström, Bergman összeállítású svéd csapat szerezte meg az ukránok és a franciák előtt.
Az első váltásnál a franciák félperces előnyre tettek szert, amelyet féltávig még valamelyest növelni is tudtak az ukránok és a szlovákok előtt. A férfiak első sorozata után csökkent az éllovas előnye, mert Vincent Jay három póttöltényét is elhasználta, de az üldözők is hibáztak. A svédek és az olaszok jöttek fel a dobogóra, s a váltásnál már szinte együtt volt a három csapat. Az utolsó előtti lövészetnél az ukránok és az oroszok is csatlakozni tudtak a vezetőkhöz, így nagy izgalmak közepette került sor az utolsó sorozatra. Ebből a francia Fourcade jött ki jobban, ám a hátralévő futásban a svédek és az ukránok is megelőzték, s a hajrában végül Carl Johann Bergman ért elsőként a célba. A jelentősebb sílövő nemzetek közül a norvégok és a németek nem a legjobbjaikat indították a versenyen, ami meg is látszódott az eredményeiken. Utóbbiak második emberének, Miriam Gössnernek például a második sorozata után négy büntetőkört kellett futnia, azaz nyolc lövése során mindössze egyszer talált. Így végeztek a 8. helyen, de a norvégoknak is meg kellett elégedniük a 12.-kel a 22 indulóból. A világkupa január 5-én folytatódik majd a németországi Oberhofban.
SÍLÖVŐ-VK, POKLJUKA (SZLOVÉNIA)
VEGYES VÁLTÓ
1. Svédország 1:17:52.0 (0+10)
2. Ukrajna +0.3 (0+7)
3. Franciaország +1.3 (0+10)
 SÍLÖVŐ-VK, POKLJUKA (SZLOVÉNIA)
VEGYES VÁLTÓ  
1. Svédország 1:17:52.0 (0+10)
2. Ukrajna +0.3 (0+7)
3. Franciaország +1.3 (0+10)

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek

A távozó Robbie Keane érzelmes levélben búcsúzott a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
9 perce

Az asztalitenisz Extraligában mindkét címvédő bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
13 perce

A lettek legyőzték a címvédő Egyesült Államokat a jégkorong-világbajnokságon

Jégkorong
27 perce

Férfi röplabda MEVZA-torna: ötjátszmás magyar győzelem Luxemburg ellen

Röplabda
28 perce

A Celtic 43. alkalommal nyerte meg a Skót Kupát

Minden más foci
50 perce

Kilencet kapott Svájctól a magyar hokiválogatott

Jégkorong
54 perce

Kapushiba a 95. percben: kilenc év után a Hull City jutott vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
55 perce

Férfi kézi: számos bizonytalan tényező nehezíti a pénzügyi tervezést az FTC-nél

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik