Hoffmann Nóra: Feszített tempóban készülünk

MTI MTIMTI MTI
2011.01.07. 16:14
Címkék
Elmondása szerint tavaly sok nehézséggel kellett megküzdenie, a január végi Európa-bajnokságon azonban a legjobb öt közé szeretne kerülni a jégtáncos Hoffmann Nóra, aki párjával, Zavozin Makszimmal vasárnap az ob-n áll rajthoz.

A Moszkvában edző 25 éves korcsolyázó szerint a 2009 márciusában elszenvedett fejsérülése sokáig befolyásolta a teljesítményét, a felépülés ugyanis hosszú időt vett igénybe, nem tudtak megfelelő edzésmunkát végezni, így meglehetősen nehéz feladat volt eredményesen szerepelni a tavaly februárban rendezett vancouveri olimpián, ahol végül 13-dikként zártak.

„Mindezek ellenére úgy gondolom, jól sikerült a 2010-es év eleje, nyáron pedig már teljes erőbedobással tudtunk készülni az idei szezonra. Ez meg is látszott a teljesítményünkön, s be kell vallanom, számítottunk is a kiugró eredményekre" – mondta Hoffmann pénteken a távirati irodának.

Hoffmann  Nóráék a jól sikerült felkészülés után számítottak
 a kiugró eredményre (Fotó: Action Images)
Hoffmann Nóráék a jól sikerült felkészülés után számítottak a kiugró eredményre (Fotó: Action Images)

A jégtánckettős a Grand Prix-sorozat moszkvai állomásán második, a kínai versenyen pedig negyedik lett, így indulhatott a Pekingben rendezett fináléban, ez a bravúr pedig a magyarok közül eddig csak a 2004-ben Európa-bajnok Sebestyén Júliának sikerült.

„Számunkra óriási eredmény volt, hogy ott lehettünk a GP-döntőben, feljebb jöttünk a nemzetközi ranglistán is, ráadásul a rövidprogramunk után a harmadik helyen álltunk, amire nemhogy mi, de szerintem senki sem számított – fogalmazott Hoffmann. – Sajnos a kűrünk nem sikerült jól, az utolsó fél percben Makszim cipőfűzője is kioldódott, így végül nem tartottuk meg a pozíciónkat. Ezt követően határoztuk el, hogy a kűrünkön még finomítani fogunk, igyekszünk tökéletesíteni, hogy az Eb-n már jobban teljesítsünk."

A hétszeres magyar bajnok jégtáncos azt is elárulta, nem jött jól nekik, hogy a mostani hétvégén rendezik az országos bajnokságot, mert épp a felkészülésük közepén tartanak, az ünnepek után múlt vasárnap utazott el Moszkvába, pénteken pedig már vissza is kellett repülnie a verseny miatt.

„Mi szerettük volna, ha más időpontban rendezik az ob-t, sőt még azt is fontolgattuk, hogy nem nevezünk be – mondta Hoffmann. – Igazából nem értem, hogy a szakbizottság kinek az érdekeit nézte, amikor nem változtatott a dátumon, de most már így alakult, hétfőn visszautazunk és folytatjuk az edzéseket."

A korábbi párjával, Elek Attilával kétszeres junior-világbajnoki ezüstérmes sportoló hozzátette, a tavalyi 10. helynél sokkal jobb eredményt szeretnének elérni a svájci Bernben sorra kerülő kontinensviadalon, céljuk az első ötbe kerülés. A márciusi világbajnokságra kevésbé összpontosítanak, az Eb-re ugyanis magyar bírót is delegáltak, ami egy pontozásos sportágnál nagy előny.

„Azt gondolom, hogy bár nagyon feszített tempóban készülünk, egészen más a hozzáállás ehhez a sportághoz Oroszországban, mint itthon – indokolta a moszkvai „légióskodásukat" Hoffmann. – Minden nap kétszer két órára miénk a jég, a napi edzésprogramunk nagyon jól meg van szervezve, három edző mindig ott van a pálya szélén, így sokkal professzionálisabb tréningeken veszünk részt."

A magyar bajnokságot szombaton és vasárnap rendezik Budapesten, a jégtáncosok mellett a férfi és női műkorcsolyázók egyéni viadalára is sor kerül, míg párosban nem rendeznek versenyt, miután egyetlen duó sem nevezett az ob-ra.

Legfrissebb hírek

Egy győzelemre a bronzéremtől az UVSE a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
14 perce

Molnár Attila 7. lett Hsziamenben, óriási U20-as világcsúcs gerelyhajításban

Atlétika
17 perce

A lettek legyőzték a címvédő Egyesült Államokat a jégkorong-világbajnokságon

Jégkorong
39 perce

Vívás: Rabb és Szilágyi a nyolcaddöntőig jutott a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
51 perce

A páncélozott elméjű játékos útja a futballtörténeti csúcsra – portré Joao Cancelóról

Képes Sport
1 órája

Hamilton szárnyalt, Leclerc a fékekkel küszködött Montrealban

F1
1 órája

NBA: öt csapatból áll össze a legjobban védekezők idei álomötöse

Amerikai sportok
1 órája

„Jobban rajtolunk, mint a Ferrarik” – Piastri bízik az előrelépésben

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik