Tour de Ski: Jönsson és Majdic nyerte az oberstdorfi sprintet

2011.01.02. 16:28
Címkék
A németországi Oberstdorfban férfi és női klasszikus stílusú sprintversennyel folytatódott a 2010–2011-es Tour de Ski. A győzelmet előbbieknél a svéd Emil Jönsson, utóbbiaknál pedig a szlovén Petra Majdic szerezte meg. Összesítésben továbbra is a svájci Dario Cologna és a lengyel Justyna Kowalczyk vezet.
A hölgyeknél a Tour összesítésében vezető lengyel Kowalczyk mellett a negyedik finn Saarinen, valamint három sprintspecialista, az összetettben is ötödik szlovén Majdic, a norvég Jacobsen, a szlovák Prochazková, továbbá az orosz Ivanova jutott a fináléba. Majdic állt az élre, csak Kowalczyk próbálta meg vele tartani a lépést, de aztán tőle is el tudott lépni a szlovén, s végül nagy fölénnyel, több mint négy másodperccel nyert. A második helyért a lengyelt még a korábbi sprintvilágbajnok Jacobsen is megszorongatta. A férfiaknál már a selejtező is hozott nagy meglepetéseket, hiszen a címvédő cseh Lukás Bauer csak az 52. helyen zárt. A negyeddöntőben aztán búcsúzott a legutóbbi két kiírás ezüstérmese, a norvég Northug is. A férfiaknál az éllovas svájci Cologna, a második kanadai Kershaw és a harmadik orosz Legkov is döntős lett, a sprintspecialista svéd Jönsson, a norvég Östensen, valamint az orosz Petjuhov mellett. Náluk Jönsson vezetett az elején, de aztán a kanadai meglepetésember, Kershaw robbantott. Úgy nézett ki, hogy nyer is simán, ám a svéd a célegyenesben behozta, s ha csak célfotóval is, de nyerni tudott. A harmadik helyen Cologna ért be, s így továbbra is vezet a Tour összesítésében, igaz, csak szűk négy másodperccel Kershaw előtt. A nőknél Majdic jött fel a második helyre, 44 másodperces különbséggel Kowalczyk mögé, míg a harmadik helyen álló finn Saarinennek már kereken egy perc a hátránya.
SÍFUTÁS, TOUR DE SKI, OBESTDORF (NÉMETORSZÁG)
FÉRFI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Emil Jönsson (svéd) 2:34.1
2. Devon Kershaw (kanadai) +0.1
3. Dario Cologna (svájci) +0.4
NŐI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Petra Majdic (szlovén) 2:50.8
2. Justyna Kowalczyk (lengyel) +4.3
3. Astrid Jacobsen (norvég) +4.8
A TOUR DE SKI ÁLLÁSA, FÉRFIAK
1. Dario Cologna (svájci)
2. Devon Kershaw (kanadai) +4 mp
3. Alekszandr Legkov (orosz) +23 mp
NŐK
1. Justyna Kowalczyk (lengyel)
2. Petra Majdic (szlovén) +44 mp
3. Aino Kaisa Saarinen (finn) +1 perc
 SÍFUTÁS, TOUR DE SKI, OBESTDORF (NÉMETORSZÁG)
FÉRFI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS)  
1. Emil Jönsson (svéd) 2:34.1
2. Devon Kershaw (kanadai) +0.1
3. Dario Cologna (svájci) +0.4
NŐI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS)  
1. Petra Majdic (szlovén) 2:50.8
2. Justyna Kowalczyk (lengyel) +4.3
3. Astrid Jacobsen (norvég) +4.8
A TOUR DE SKI ÁLLÁSA, FÉRFIAK  
1. Dario Cologna (svájci)  
2. Devon Kershaw (kanadai) +4 mp
3. Alekszandr Legkov (orosz) +23 mp
NŐK  
1. Justyna Kowalczyk (lengyel)  
2. Petra Majdic (szlovén) +44 mp
3. Aino Kaisa Saarinen (finn) +1 perc

Böngésszék télisport-adatbankunkat!




Legfrissebb hírek

Többszörös orrcsonttörése van a Szolnok kosarasának

Kosárlabda
7 perce

Forbes: Ronaldo a világ legjobban fizetett sportolója, Messi is milliárdos lett

Minden más foci
29 perce

Férfi kézilabda NB I: távozik a Veszprém izlandi szélsője – hivatalos

Kézilabda
35 perce

Kovács Attila: Senkitől sem várom el, hogy bajnok legyen

Utánpótlássport
37 perce

Szürreális gólt szerzett az Olomoucban Baráth Péter – videó

Légiósok
41 perce

Jégkorong-vb: Svájc–Magyarország

Jégkorong
44 perce

Robbie Keane távozik az FTC kispadjáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
58 perce

A legjobb nyolc között a magyar válogatott a socca Eb-n

Magyar válogatott
58 perce
Ezek is érdekelhetik