Síugrás: a német Richard Freitag először nyert vk-versenyt

2011.12.11. 18:21
Címkék
A csehországi Harrachowban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata, ahol a pénteki egyéni versenyt a német Richard Freitag nyerte az osztrák Thomas Morgenstern, illetve honfitársa, Severin Freund előtt.
Az első sorozatot követően is már Freitag vezetett egy 129 méteres ugrással, amely ugyan fél méterrel rövidebb volt az öt követő Morgensternénél, a pontokat tekintve azonban 3.4-del több. A harmadik helyen ekkor még a szlovén Robert Kranjec állt, az összetett világkupát vezető osztrák Andreas Kofler a hetedik, az öt követő honfitársa, a pénteki versenyt megnyerő Gregor Schlierenzauer a tízedik zárt.

A második sorozatban aztán mindketten két-két helyet javítottak, de még őket is felülmúlta a német Freund, aki a hatodik helyről lépett fel a dobogó legalsó fokára. Utolsó előttiként aztán Morgenstern a nap addigi legnagyobb, 136 méteres ugrásával igencsak magasra tette a lécet.

Azonban Freitag nem remegett meg, és még ezt is túlszárnyalva másfél méterrel, végül magabiztosan nyerte a versenyt, amely pályafutása első vk-diadala volt, s az összetett világkupa harmadik helyére jött fel.

SIUGRÓ-VK, HARRACHOW (CSEHORSZÁG
EGYÉNI VERSENY, VASÁRNAP
1. Richard Freitag (német) 292.4 pont (129 m/137,5 m)
2. Thomas Morgenstern (osztrák) 283.9 (129.5/136)
3. Severin Freund (német) 277.8 (126.5/133.5)
A vk állása 5 verseny után (még 22 van hátra): 1. Andreas Kofler (osztrák) 358 pont. 2. Schlierenzauer 302. 3. Richard Freitag (német) 294

Legfrissebb hírek

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
44 perce

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
44 perce

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
53 perce

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
1 órája

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
1 órája

Révész Bulcsú és Nagy Erik is kiesett a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
1 órája

Öt éven belül visszajutna az NB I-be a Haladás

Labdarúgó NB II
1 órája

Vb 2026: angol bajnokok és egy váratlan visszatérő a norvég keretben

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik