Sebestyén Júlia - a fiatal tehetségek szolgálatában

Vágólapra másolva!
2012.03.12. 10:06
null
Az Európa-bajnok szavait lesik a fiatalok
Címkék
Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázónő a MOL Új Európa Alapítvány kurátora lett.

– Három és fél éves kora óta a jégen van. Hogyan szerette meg ezt a sportágat, és mikor a döntött arról, hogy élsportoló lesz?
Rengeteg energiám volt, ezért hogy ne unatkozzak, elvittek a városi korcsolyaiskolába. Az ottani edző aztán hamar kiválasztott, mivel lelkes voltam és sohasem sírtam, amikor elestem. Egyre többet jártam edzésre, majd jöttek az első versenyek, eredmények, így magától jött a komolyabb sportolási igény.

Mi motiválta a napi edzések során, hiszen nem éppen profi körülmények között, sokáig nyitott jégpályán készült a versenyekre?
Mindig is nagyon szerettem edzeni, még mínusz tíz-húsz fokban is nyitott pályán gyakoroltam, azok közé tartoztam, akik melegedni sem mentek ki. Később aztán a versenyzéssel folyamatosan erősödött a motiváció – amikor egy-egy új program elkészült, vagy amikor nemzetközi versenyekre mehettem.

Négy olimpián vett részt, 2004-ben Európa-bajnok lett. A versenyzés befejezése után milyen újabb célokat tűz ki maga elé?
Mindig is úgy terveztem, hogy versenyzői pályafutásom befejeztével a jégen maradok. A sportágban szerzett tudást, tapasztalatot szeretném továbbadni, és a magyar műkorcsolya jövőjét segíteni. Jelenleg edzőként dolgozom, ehhez megszereztem a Testnevelési Egyetem diplomáját. További célom, hogy elvégezzem a technikai specialista bírói tanfolyamot. Emellett hamarosan saját egyesületet indítok.

A sporttól kapott élmények, sikerek mindenért kárpótolják
A sporttól kapott élmények, sikerek mindenért kárpótolják

Az Új Európa Alapítvány újdonsült kurátoraként milyen tanácsokkal látná el a tehetséges fiataljainkat?
Nagyon sok munka és teherbírás kell a sporthoz, ezért bármilyen sportágat választ a gyerek, a legfontosabb, hogy kitartó, szorgalmas és céltudatos legyen. Egy élversenyző pályafutásában mindig vannak hullámvölgyek, de az akadályok láttán nem szabad, hogy feladja. Ugyanakkor a sikert is tudni kell kezelni.

És mi a helyzet a tanulással, össze lehet egyeztetni az élsporttal?
Megfelelő időbeosztással és odafigyeléssel össze lehet a kettőt egyeztetni. És bár ez lemondásokkal jár, azt gondolom, hogy ha a végén az ember visszatekint, a sporttól kapott élmények, sikerek mindenért kárpótolnak.

Az Új Európa Alapítvány a MOL Tehetségtámogató Programon keresztül segíti a tehetséges és eredményes fiatal sportolók pályafutását. Hogyan fogja segíteni Ön a pályázatok elbírálását, a támogatottak kiválasztását?
Fontos megvizsgálni, hogy a pályázók milyen versenyen milyen eredményt értek el. Bizonyos sportágakban sok kategóriában, sok távon van lehetőség eredményeket gyűjteni, míg máshol csupán egy-egy összetett eredmény van. Helyén kell kezelnünk a versenyeket minden sportágban.

A MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriájában a pályázatokat március 30-ig várják. Bővebb információ: www.ujeuropaalapitvany.hu

Legfrissebb hírek

„Magyarország megfosztotta a lehetőségtől Örményországot” – elnézést kért a kapitány

Magyar válogatott
3 perce

Schäfer András: A második félidőben szörnyen játszottunk

Magyar válogatott
58 perce

NBA: Barnes vezérletével nyert a Raptors, karriercsúcsokkal győzött a Hawks

Amerikai sportok
1 órája

Tóth Alex: Nehéz meccs volt, a végéig izgulni kellett

Magyar válogatott
1 órája

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
8 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
8 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
8 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik