Curling: a svájciaktól is kikaptak a férfiak az Eb-n

2012.12.09. 15:14

A svédországi Karlstadban zajlik a curling Európa-bajnokság, amelyen első ízben a magyar férfi és női válogatott is a legjobbak között indulhat. Férficsapatunk a svájciak ellen kezdte a vasárnapot, s 9–4-es vereséget szenvedett.

A svájciak szereztek vezetést a meccsen, majd a harmadik endben három pontot is szereztek. Ezt követően ugyan sikerült szépíteni, de a hatodikban már 5–1-re vezetett az ellenfél, s félő volt, hogy kiütésessé válik a vereség.

A hetedik endet azonban a mieink két ponttal nyerték, a nyolcadikban pedig rabolniuk is sikerült, így egy pontra felzárkóztak. A kilencedik endet azonban balszerencsés körülmények között a svájciak négy ponttal nyerték, így a tizediket már nem is volt értelme lejátszani.

Férfi csapatunk így három mérkőzésből hármat veszített. Ők este nyolckor Norvégia ellen mérkőznek majd, míg a nők 16 órától a csehekkel játszanak.

CURLING EB, KARLSTAD (SVÉDORSZÁG)
Férfi csoportmérkőzések, 3. forduló
Svájc–Magyarország 9–4
Oroszország–Skócia 8–5
Csehország–Németország 6–5
Svédország–Franciaország 9–4
Norvégia–Dánia 6–4

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Férfi torna Eb: Mészáros Krisztofer és a magyar csapat is döntős Zágrábban

Torna
2026.08.19. 22:53

Hét magyarnak szurkolhatunk csütörtökön a fallabda Eb-n

Egyéb egyéni
2026.08.19. 22:11

Öttusa: „A döntő napjának reggelén sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig” – Bauer Blanka az isztambuli Eb-ről

Egyéb egyéni
2026.08.16. 08:49

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19