Curling: női csapatunk a finnek legyőzésével debütált az Eb-n

2012.12.08. 17:10
A svédországi Karlstadban szombaton kezdődött meg a curling Európa-bajnokság, ahol első ízben a magyar férfi és női válogatott is a legjobbak között indulhat. Női csapatunk a finnek ellen debütált, s a mieink 7–4-re nyertek.

Az első két endben nem született pont, majd a harmadikban a finnek szereztek vezetést. Ezt követően azonban sorozatban három endet is 1–0-ra nyertek a mieink, azaz kétszer is rabolni tudtak. A hetedik endet azonban balszerencsés körülmények között a finnek nyerték 3–0-ra, s így fordítottak.

A nyolcadikban nem született pont, a kilencediket viszont 2–0-ra a magyarok nyerték, így az utolsó end előtt 5–4-re vezettek. Ha finnek legalább kettővel nyernek, akkor ők győztek, ha eggyel, akkor extra endre kerül sor. Csapatunk azonban óriási bravúrral rabolni tudott, ráadásul 2–0-ra nyerve a tízedik endet, így végül 7–4-re győztünk.

Női válogatottunk legközelebb vasárnap lép pályára: reggel 8 órától a házigazda svédekkel, 16 órakor a csehekkel találkozik, míg férfi válogatottunk szombat este a svédekkel mérkőzik meg.

CURLING EB, KARLSTAD (SVÉDORSZÁG)
Női csoportmérkőzések, 1. forduló
Magyarország–Finnország 7–4
Oroszország–Németország 7–3
Olaszország–Csehország 7–3
Dánia–Svédország 8–4
Svájc–Skócia 5–3

Legfrissebb hírek

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
23 órája

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09

Öttusa Eb: Guzi Blanka döntős Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.06. 12:47

Öttusa Eb: négy magyar továbbjutónál több most sem lehetett

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:43

Öttusa: Felemelő, hogy ismét képviselhetem Magyarországot – Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2026.08.01. 14:56