Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: Keszler továbbment 500-on, Heidum nem

2013.03.09. 14:04
Keszler Andrea jó időeredményének köszönhetően sikerrel vette az első selejtezőkört 500 méteren a Debrecenben zajló rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokság szombati napján.
Keszler az első futamban kapott helyet a szám kétszeres olimpiai bajnoka, a 16-szoros vb-győztes, világcsúcstartó kínai Vang Meng, a pénteken 1500-on döntős, Európa-bajnok brit Elise Christie, valamint a spanyol Ainara Equisoain társaságában. A magyar korcsolyázó a rajtnál azonnal megpróbálta megelőzni brit riválisát, miközben a kínai már a startnál az élre állt. Keszlernek az előzés nem sikerült, Christie pedig ellépett tőle, így a hazai versenyző a papírformának megfelelően harmadik lett, időeredménye azonban elég volt a továbbjutáshoz.A selejtezőkből a futamok első két helyezettje, valamint a két legjobb időt elért harmadik került a következő körbe.„Azt beszéltük meg az edzőmmel, hogy rögtön megpróbálom megelőzni a britet, aztán amíg lehet, addig próbálom tartani a második helyet – mondta az MTI-nek Keszler. – Az első kanyarban sajnos összeértünk egy kicsit, ez pedig az időmön is meglátszott, de nagyon örülök, hogy végül ez is elégnek bizonyult a továbbjutáshoz.”A Főnix Csarnok nagyjából 1000 fős közönsége Heidum Bernadettnek is szurkolhatott, neki azonban nem volt szerencséje, erős futamba került, ráadásul a rajtja sem sikerült túl jól, így a selejtező első fordulójában búcsúzni kényszerült.
Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21

Korábbi NB I-es játékossal keserítené meg a debreceniek életét a harmadik ligás gödöllői együttes

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 10:07

Bogdán Ádám: Kockáztatni kell, csak nem mindegy, hogy mennyit

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 06:32

Egri Imre: Nagyon feldobott, amikor szólt a mester, hiszen eljött a pillanat, amire vártam

Labdarúgó NB I
2026.09.08. 14:24

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 13:59

Közel 50 lövés, öngól, Szendrei-dupla: hatgólos thrillert nyert meg Pakson a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 22:00