Olimpia 2022: München a kudarc után megint megpróbálhatja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.30. 19:30
Bár a 2018-as havas-jeges játékok megszerzésére irányuló próbálkozása nem volt sikeres, München minden jel szerint kandidálni fog a 2022-es téli olimpiára is.

A bajor főváros ilyen irányú törekvését hétfőn támogatásáról biztosította a Német Olimpiai Sportszövetség (DOSB), ám a végleges döntést csak azután hozzák meg, hogy München lakói november 4-én szavaznak: egyetértenek-e vele vagy elutasítják, hogy kilenc év múlva náluk legyen a téli olimpia.

A 2018-as csúcseseményt a dél-koreai Pjongcsang kapta, most azonban a csalódottságot a reménykedés váltotta fel azt követően, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élére német sportdiplomata került Thomas Bach személyében.

Ha beadja jelentkezését, s nyer is, München lehet az első olyan település a világon, amely mindkét olimpiának otthont ad. Nyári ötkarikás játékoknak 1972-ben volt a gazdája a város.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
15 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
18 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
18 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
19 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2026.02.02. 19:35

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
2026.02.02. 19:01
Ezek is érdekelhetik