Alpesi sí: Weirather óriás-műlesiklásban növelte előnyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.22. 14:33
A franciaországi Val d'Isere-ben a nők óriás-műlesiklásával folytatódott az alpesi sízők világkupa-sorozata. A győzelmet a liechtensteini Tina Weirather szerezte meg a svájci Lara Gut és a svéd Maria Pietilä-Holmner előtt.

Az első futamban a szombaton az összetett világkupában élre ugró Weirather volt a legjobb, s 66 századmásodperccel előzte meg Pietilä-Holmnert, illetve 85-tel Gutot, akitől átvette az első helyet. Rajtuk kívül csak egy másik svéd, Jessica Lindell-Vikarby tudott még egy másodpercen belülre kerülni.

Amikor utóbbi sorra került a második futamban, még az olasz Federica Brignone vezetett a német Maria Höfl-Riesch előtt, s hogy mennyire szoros volt a verseny, azt az is jól jelzi, hogy a svéd lány hat századmásodperces hátránnyal is csak a harmadik helyre ért be.

Guttal azonban már nem bírtak, miután a svájci még növelni is tudta az előnyét az éllovashoz képest, 38 századra. Ezzel a teljesítménnyel Pietilä-Holmner sem bírt, 22 százados hátránnyal a második helyre szorult.

A második futamban Weirather ideje is gyengébb volt az övénél, de csak 12 századdal, s az első futamból hozott fór elég volt neki ahhoz, hogy összesítésben ő maradjon az élen. Így az eddig elsősorban a gyors számokban eredményes liechtensteini már egy technikai számban is vk-versenyt tudott nyerni, s tovább növelte az előnyét az összetett világkupában is.

Alpesisí-vk, Val d'Isere (Franciaország)
NŐI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Tina Weirather (liechtensteini) 2:24.10
2. Lara Gut (svájci) +0.73
3. Maria Pietilä-Holmner (svéd) +0.95
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Weirather (liechtensteini) 595
2. Lara Gut (svájci) 568
3. Maria Höfl-Riesch (német) 535
...
71. Miklós Edit (magyar) 22

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
15 órája

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Lindsey Vonn újabb vk-versenyt nyert

Téli sportok
2026.01.10. 14:33

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Alpesisí-vk: Tóth Zita kiesett Kranjska Gorán

Téli sportok
2026.01.04. 12:04

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45

Alpesisí-vk: Tóth Zita nem jutott be a második futamba Semmeringben

Téli sportok
2025.12.28. 16:59
Ezek is érdekelhetik