Szocsi 2014: a debreceniek a junior műkori-vb-ért lobbiznak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.13. 19:43
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) vezetői a következő napokban Szocsiban tárgyalnak a nemzetközi szövetséggel annak érdekében, hogy 2016-ban Debrecen adhasson otthont a junior műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságnak – jelentette be Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke csütörtökön Debrecenben, az elutazásuk előtt tartott sajtótájékoztatón.

A MOKSZ tavaly márciusban határozott arról, hogy benyújtja a pályázatot a junior-vb rendezési jogának elnyerésére. Debrecen már négy jeges világversenynek adott otthont jégkorongban és rövid pályás gyorskorcsolyában, de a „legművészibb” jeges sportágban még sohasem volt házigazda – ismertette a város polgármestere.

Kósa Lajos szerint ilyen előzményekkel Debrecen eséllyel pályázik a junior-vb megrendezésére. Előzetes hozzájárulásuk már van a Nemzetközi Korcsolyaszövetség (ISU) vezetőitől, de Szocsiban még fontos tárgyalások várnak rájuk az ISU elnökével annak érdekében, hogy elnyerjék a rendezési jogot.

Emellett 2015-ben Budapesten szeretnék megrendezni a szinkronkorcsolya-vb-t, amiről szintén tárgyalnak a téli olimpia helyszínén – tette hozzá.

Kósa Lajos emlékeztetett rá, hogy a junior korosztály egyéniben a 13–19 éves versenyzőket, míg párosban a 21 év alattiakat jelenti.

A junior műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságot – az előzetes tárgyalások alapján – 2016. március 14. és 20. között rendezhetik meg Debrecenben – mondta a sajtótájékoztatón.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
3 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
4 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
21 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
Tegnap, 10:30

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
Tegnap, 9:15

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55
Ezek is érdekelhetik