Szocsi 2014: öt érmet osztanak, egy magyar induló - program

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.08. 06:54
Szombaton már érmeket is osztanak a pénteken pompás megnyitóval megkezdődött szocsi téli olimpián. A napot a férfi hódeszkások versenye indítja lejtő stílusban, majd a nap során ezen szám mellett női sífutásban, gyorskorcsolyában, sílövészetben és síakrobatikában is fény derül arra, ki az első bajnok.

Az első magyar résztvevő az olimpián Gombos Károly lesz. A sportpályafutását közép- és hosszútávfutóként kezdő biatlonos 10 km-es sprintben indul 15.30 órakor. Gombos azonos nevű édesapja 1994-ben Európa-bajnok volt sportlövészetben, fia útja azonban nem egyértelműen vezetett Szocsiba: a 32 éves sílövő mindössze kilenc évvel ezelőtt állt először sífutólécen. A kertészmérnöknek készülő sportember a szezon előtt Franciaországban borászkodott, kerteket tervezett, túrákat vezetett, hogy a befolyó összegből fel tudjon készülni a versenyekre. A célja, hogy bátran versenyezzen.Gombos Károly lesz. A sportpályafutását közép- és hosszútávfutóként kezdő biatlonos 10 km-es sprintben indul 15.30 órakor. Gombos azonos nevű édesapja 1994-ben Európa-bajnok volt sportlövészetben, fia útja azonban nem egyértelműen vezetett Szocsiba: a 32 éves sílövő mindössze kilenc évvel ezelőtt állt először sífutólécen. A kertészmérnöknek készülő sportember a szezon előtt Franciaországban borászkodott, kerteket tervezett, túrákat vezetett, hogy a befolyó összegből fel tudjon készülni a versenyekre. A célja, hogy bátran versenyezzen.

TÉLI OLIMPIA, A SZOMBATI PROGRAM
Február 8., szombat (5 döntő)
06.30 Hódeszka Férfi lejtő stílus elődöntő
09.00–11.30 Jégkorong Nők Egyesült Államok–Finnország
09.45 Hódeszka Férfi lejtő stílus döntő
11.00–11.50 Sífutás Női 15 km síatlon döntő
12.30–15.00 Gyorskorcsolya Férfi 5000 méter döntő
14.00–16.30 Jégkorong Nők Kanada–Svájc
15.30–17.00 Sílövészet Férfi 10 km sprint döntő Gombos Károly
15.30–19.00 Szánkó Férfi egyes 1-2. futam
15.30–20.00 Műkorcsolya Csapatverseny jégtánc és női rövidprogram
17.30–18.35 Síugrás Férfi normálsánc selejtező
19.00 Síakrobatika Női mogul döntő

A MAI TELEVÍZIÓS PROGRAM
M1
10.32–11.56: Hódeszka, férfi lejtő stílus. Sífutás, női 15 km
14.58–17.33:
Gyorskorcsolya, férfi. Sílövészet, férfi 10 km sprint
M2
20.45–22.35:
Síakrobatika, női mogul. Műkorcsolya. Összefoglaló a nap eseményeiből

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
1 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
9 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
9 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
12 órája

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
14 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
16 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
18 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
20 órája
Ezek is érdekelhetik