Alpesi sí: Fejben már az elején eldőlt az egész – Miklós Edit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.24. 09:04
null
„Úgy gondolom, 2018 februárjára már százszázalékos leszek. Persze a célom maradt az olimpiai arany” (Fotó: AFP)
Már az első pillanatokban eldőlt fejben, hogy Miklós Edit továbbra is keményen megküzd a céljaiért. A világkupaversenyeken kétszeres dobogós síelő a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában felvázolta tervét a visszatérést illetően.

„Fejben már az elején eldőlt, hogy nem változnak a céljaim, mert amikor kitoltak a műtőből, megkérdeztem az altatóorvost, hogy mikor kezdődik az edzés – nyilatkozta Miklós Edit. – Nem teljesen voltam még magamnál. Az első napokban sem voltak fájdalmain, már a harmadik nap lábra álltam, és egyedül tudtam járni. A térdkalácsínam nem szakadt el – ez szerencse, mert egy olyan sérülés nagyon hosszú ideig gyógyulna.”

„Már Csíkszeredában gyógyulok, naponta kétszer-háromszor gyógytornázok. Három hétig itt leszek, utána jön egy kontroll, majd hat héttel később egy újabb. Ha már jobban tudom terhelni a jobb lábamat, akkor elmegyek a kondiedzőmhöz, Zakariás Zsolthoz.”

„A sérülés miatt a pontjaim nem vesznek el, mert bejelentettük a nemzetközi szövetségnek, hogy sérült vagyok, tehát ilyen státuszba kerültem. Ebben az esetben a pontok megmaradnak, csakúgy, mint az olimpiai kvalifikáció.”

„Terveim szerint szeptemberben már lécre állok, remélem, hogy a decemberi Lake Louise-i vk-versenyen elindulhatok. Úgy gondolom, 2018 februárjára már százszázalékos leszek. Persze a célom maradt az olimpiai arany.”

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
Tegnap, 14:55

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 16:48

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45

Alpesisí-vk: Tóth Zita 43. lett Courchevelben

Téli sportok
2025.12.16. 20:32

Milánó 2026: indul az összetett vk-címvédő olasz alpesi síző

Téli sportok
2025.12.12. 15:29
Ezek is érdekelhetik