Dopping: a CAS-nál fellebbeznek az eltiltott orosz sífutók

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.07. 14:33
A nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbez a hat orosz sífutó, akiket a Nemzetközi Síszövetség (FIS) ideiglenesen eltiltott a versenyzéstől a doppingszabályok megsértése miatt.

A FIS kedden megerősítette az érintettek még decemberben elrendelt felfüggesztését, akik jogi úton szeretnék elérni, hogy indulhassanak a február 22. és március 5. közötti finnországi világbajnokságon.

A sportág nemzetközi elitjéhez tartozó sífutóktól – az olimpiai bajnok Alekszandr Legkovtól, az ötkarikás ezüstérmes Makszim Vilegzsanyintól, továbbá Alekszej Petuhovtól, Jevgenyij Bjelovtól, Julija Ivanovától és Jevgenyija Sapovalovától – a FIS december 23-án a McLaren-jelentés alapján vonta meg a versenyeken való indulás jogát, további két tucat ellen pedig vizsgálatot indított.

A Richard McLaren kanadai jogászprofesszor vezette független vizsgálóbizottság az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását feltáró jelentése szerint 2011 és 2015 között 30 sportágban az orosz doppingellenőrző szervek mintegy 1000 orosz sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el. Legkovék a december második felében nyilvánosságra hozott McLaren-dokumentumok szerint a 2014-es szocsi téli olimpián versenyeztek meg nem engedett segítséget igénybe véve.

Legfrissebb hírek

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05
Ezek is érdekelhetik