Pjongcsang 2018: last-minute túra lehet az észak-koreai részvétel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.15. 11:44
Dél-Korea hivatalosan is meghívta Észak-Koreát a februári téli olimpiai játékokra, de az északiak még nem döntötték el, hogy küldenek-e sportolókat Pjongcsangba. Könnyen lehet, hogy az utolsó pillanatban határoznak erről.

A South China Morning Post cikke szerint a dél-koreai kormány nagyban ösztönzi szomszédait, hogy vegyenek részt a játékokon. Ezzel ugyanis számottevően csökkenhet a félszigeten évtizedek óta jelen lévő feszültség, amely az utóbbi időszakban jobban megnőtt az északiak atomkísérletei miatt.

„Bár Észak-Korea még nem adott hivatalos választ, reménykedünk, hogy sportolói elindulnak az olimpián – mondta Do Jong Hvan dél-koreai kulturális miniszter. – A részvételük azt jelentené, hogy jó és biztonságos olimpiát rendezünk. Remélem, hogy a játékok segítik majd a két ország közötti párbeszédet és együttműködést a Koreai-félszigeten a politikai feszültség közepette is.

A miniszter hozzátette, hogy az északiak részvétele minden bizonnyal „utolsó perces döntés” lesz.

Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
7 órája

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
9 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
10 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
11 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
12 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
13 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
14 órája
Ezek is érdekelhetik