Alpesisí-vk: három századmásodperc döntött Kronplatzban

Vágólapra másolva!
2018.01.23. 17:39
Az olaszországi Kronplatzban női óriásműlesikló-futammal folytatódott az alpesisí-vk, a győzelmet  a német Viktoria Rebensburg szerezte meg. 

A német olimpiai bajnoknő az első futam után még csak harmadik volt, igaz, mindössze kilenc századmásodperccel maradt el az éllovas norvég Ragnhild Mowinckel mögött, kettőjük közé pedig az olasz Marta Bassino fért be. Csakhogy Rebensburg a legjobb második futamot produkálta, így alaposan feladta a leckét két riválisának.

Bassinót végül még honfitársnője, Federica Brignone is megelőzte, míg a norvég gyakorlatilag minden időmérő pontnál jobban állt riválisánál, a végén viszont egy hiba – alaposan eltalált egy kaput – megpecsételte a sorsát és végül három századmásodperccel a második helyre szorult. Ő azonban ennek is nagyon örült, hiszen életében először állhatott fel a dobogóra.

 

ALPESISÍ-VK, CORTINA D'AMPEZZO (OLASZORSZÁG)
Női ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Viktoria Rebensburg (német) 2:06.19
2. Ragnhild Mowinckel (norvég) +0.03
3. Federica Brignone (olasz) +0.66
Az összetett vk állása:
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1477
2. Viktoria Rebensburg (német) 634
3. Tina Weirather (liechtensteini) 601
...
94. Miklós Edit (magyar) 18

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
2026.02.04. 14:55

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 16:48

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Lindsey Vonn újabb vk-versenyt nyert

Téli sportok
2026.01.10. 14:33

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Alpesisí-vk: Tóth Zita kiesett Kranjska Gorán

Téli sportok
2026.01.04. 12:04

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45
Ezek is érdekelhetik