Meglepetés a női sífutók csapatversenyében, német siker kettes bobban

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang), RÁCZ PÉTER, KARÁDI ZOLTÁN (Budapest), HARMATH ÁKOS (élő hírfolyam)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang), RÁCZ PÉTER, KARÁDI ZOLTÁN (Budapest), HARMATH ÁKOS (élő hírfolyam)
Vágólapra másolva!
2018.02.21. 06:56
Hét versenyszámban hirdettek győztest a Pjongcsangban zajló téli olimpia szerdai versenynapján. Aranyérmet osztottak női lesiklásban, a női kettes bobosoknál, férfi síakrobatikában, illetve gyorskorcsolyában és sífutásban kettőt-kettőt is, emellett a férfi jégkorongtorna negyeddöntőit és a női bronzmeccset is ezen a napon játszották. Megkezdte szereplését műkorcsolyázónk, Tóth Ivett, aki a rövid programja bemutatása után mára az internet kedvence lett. A Nemzeti Sport Kovács Erika révén a helyszínről is rendszeresen beszámol a történésekről. Kövesse a szerdai nap eseményeit folyamatosan frissülő, szöveges közvetítésünk segítségével, szóljon hozzá, mondja el a véleményét!

Tóth Ivettnek sikerült, bemutathatja a kűrjét pénteken. A magyar lány a 23. legjobb teljesítményt nyújtotta a női műkorcsolyázók versenyének rövid programjában, így biztosan láthatjuk őt pénteken is a kűrjével. Ráadásul remek gyakorlata és bátor zeneválasztása miatt igencsak felkapta őt az internet népe. Tóth Ivettnek sikerült, bemutathatja a kűrjét pénteken. A magyar lány a 23. legjobb teljesítményt nyújtotta a női műkorcsolyázók versenyének rövid programjában, így biztosan láthatjuk őt pénteken is a kűrjével. Ráadásul remek gyakorlata és bátor zeneválasztása miatt igencsak felkapta őt az internet népe.

Sofia Goggia győzelmével ért véget alpesi síben a női lesiklás. Az olasz mögött a norvég Ragnhild Mowinckel és az amerikai Lindsey Vonn végzett. A 25 éves Goggiának mindenképpen karrierje legjobb eredménye ez az arany, korábban egy világbajnoki bronzérme volt, óriás-műlesiklásban.

A női sífutók csapatsprintjében óriási meglepetésre amerikai győzelem született, Jessica Diggins remekül hajrázva lenyomta a svéd váltót, miközben a bronzérmes norvégoknál Marit Björgen megszerezte pályafutása 14. olimpiai medáliáját.

ÉREMTÁBLÁZAT

Norvégia túlszárnyalta legeredményesebb szereplését, az oroszok és Kína még mindig arany nélkül

Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
4 órája

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
6 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
7 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
8 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
9 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
10 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
11 órája
Ezek is érdekelhetik