Téli olimpia: Most mindannyiunknak kék-zöld foltos a háta – Kékesi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.24. 08:43
A magyar négyes a nyolcaddöntőben búcsúzott a jóval esélyesebb és későbbi győztes svájci kvartettel szemben az alpesi sízők szombati csapatversenyén a pjongcsangi téli olimpián.

„Azért zavart a sérülésem, mert ebben a számban két kézzel szokták elütni a kapukat, de én ezt nem tudtam megtenni” – értékelt elsőként Samsal Dalibor, akinek az egyik edzésen eltört a hüvelykujja.„Azért zavart a sérülésem, mert ebben a számban két kézzel szokták elütni a kapukat, de én ezt nem tudtam megtenni” – értékelt elsőként Samsal Dalibor, akinek az egyik edzésen eltört a hüvelykujja.

„Mi nem tudjuk két kézzel ütni a kapukat, mint a férfiak” – mondta Hozmann Szonja, aki elárulta, ez annyira különleges versenyszám, hogy erre alig készülnek, itt is csak három napot gyakoroltak rá.

Maróty Mariann azt fejtette ki, hogy a vonalvezetés a műlesiklást, a kétpóznás kapuk viszont az óriás-műlesiklást idézik. Úgy értékelt, hogy emiatt egyszer beleakadt az egyik kapuba, utána már nem tudta visszanyerni a sebességét.

„Azt hiszem, most mindannyiunknak kék-zöld foltos a háta a visszacsapódó póznáktól” – mondta Kékesi Márton.

A svájciakat nemcsak a magyarok, hanem senki nem tudta megállítani a folytatásban, ugyanis a negyeddöntőben a németeket 2–2-vel, jobb idővel, az elődöntőben a világbajnoki címvédő franciákat 3–1-re, a fináléban pedig az osztrákokat szintén 3–1-re győzték le.

Legfrissebb hírek

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
45 perce

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
1 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
2 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
3 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
3 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
6 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
11 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31
Ezek is érdekelhetik