Alpesisí-vb: kettős svájci siker a szuperóriásműlesikló-rajton

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.11. 13:12
null
Gut-Behramié lett az arany (Fotó: AFP)
Lara Gut-Behrami és Corinne Suter révén kettős svájci győzelemmel zárult a női szuperóriás-műlesiklás az alpesisí-világbajnokságon, amely sorozatos halasztások után hétfő helyett csütörtökön rajtolt el – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A 29 éves Gut-Behrami pályafutása első nagy diadalát aratta, sikere mégis papírformának tekinthető, mert az olaszországi Cortina d’Ampezzóban zajló vb előtt sorozatban négy világkupaversenyt nyert meg ebben a számban. Ezúttal honfitársát, a két éve bronzérmes Sutert előzte meg 34 századdal. Harmadikként a címvédő, kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok Mikaela Shiffrin zárt, aki ebben az idényben először indult gyors számban. Az amerikainak győzelmi esélye is lehetett volna, ha az utolsó ugratón nem hibázik hatalmasat, mert addig a legjobb idővel rendelkezett. A szám olimpiai bajnoka, a cseh Ester Ledecká negyedik lett – tudósított az MTI.

Gut-Behrami hosszú pályafutása során 30 vk-futamot nyert, 2016-ban pedig az élen végzett az összetett vk-ban, de vb-ken és olimpiákon még nem szerzett aranyérmet. Most három ezüst- és két bronz után lett világbajnok, míg ötkarikás játékokon egy bronzérmet gyűjtött eddig – idézte fel a távirati iroda.

A férfiak versenyét ugyanebben a számban 13 órától rendezik – tette hozzá az MTI.

ALPESISÍ-VILÁGBAJNOKSÁG
NŐI SZUPERÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Lara Gut-Behrami (Svájc) 1:25.51 perc
2. Corinne Suter (Svájc) 1:25.85
3. Mikaela Shiffrin (Egyesült Államok) 1:25.98

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
2 órája

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
Tegnap, 19:01

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45

Négysáncverseny: Domen Prevc fölényesen nyerte az első állomást

Téli sportok
2025.12.29. 19:22

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
2025.12.26. 18:57
Ezek is érdekelhetik