Peking 2022: nem jutott ki az olimpiára a magyar curlingpáros

MTI/R. B.MTI/R. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.09. 11:11
null
Kiss Zsolt (balra) és Palancsa Dorottya (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt összeállítású magyar vegyes páros 7:5-re kikapott a dél-koreai kettőstől a curlingesek olimpiai pótkvalifikációs versenyén, ezzel kiesett és elveszítette esélyét a pekingi szereplésre – számolt be róla az MTI.

 

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a hollandiai Leeuwardenben zajló torna egyenes kieséses szakaszában a magyarok sokáig tartották a lépést ázsiai riválisukkal, sőt a hetedik end 2:0-s megnyerésével előnyről várták az utolsó periódust. Ebben magyar részről Kiss Zsolt a hetedik kőnél egy nehéz bontásnál rontott – két koreai kő a ház két ellentétes oldalán is pontot érően állt meg –, s ezt Palancsa az utolsó próbálkozásával nem tudta javítani, az ellenfél így 3:0-ra megnyerte a záró felvonást, ezzel a mérkőzést is.

A pótkvalifikációs versenyen 14 válogatott részvételével két csoportban zajlanak a küzdelmek. A tornán két válogatott jut kvótához. A csoportok első helyezettjei automatikusan elődöntőbe jutottak, a másodikok és a harmadikok – közte a magyarok – keresztbejátszottak egymással a négy közé kerülésért.

Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
7 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
9 órája

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
11 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
12 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
13 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
14 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
15 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
16 órája
Ezek is érdekelhetik