Sportrádió: hétvégi mókának indult, nemzeti hős lett a skót curlinges

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 18:38
null
Rhona Martin Pekingben már kommentátorként dolgozik (Fotó: AFP, archív)
A Sportrádió interjút készített Rhona Martin brit curlingessel, aki húsz évvel ezelőtt a női csapat kapitányaként olimpiai bajnok lett Salt Lake Cityben.

2002-ben több mint hatmillió brit szurkoló maradt fenn éjfél után is, hogy öt nőnek szorítson, akik seprűvel a kezükben egy gránitkövet csúsztattak végig Salt Lake City curlingpályáján. A„Szupersztár Háziasszonyok”, ahogyan nevezték őket, 66 év után nyertek téli olimpiai aranyérmet Nagy-Britanniának skót sportolóként. Rhona Martin Csikós Gábornak adott exkluzív interjút a Hazafutásban.

„Egyszerűen csak szerettem volna csinálni valamit a hétvégéken, miután otthagytam a sulit. Amikor elkezdtem a curlinget, akkor még nem volt olimpiai sportág, úgyhogy hétvégenként csupán szórakozásképpen jártam el játszani” – mondta a kezdetekről Martin.

A húsz évvel ezelőtti olimpiai csapat kialakításáról is mesélt.

„Volt egy négyfős csapat, akikkel néhány szezon óta együtt versenyeztünk. A 98-as naganói játékokra való kijutásról még csak egy rájátszás döntött, ezúttal azonban a világszinten legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó csapat kapta a lehetőséget. Úgyhogy összehívtam a csapatot, és együtt azt mondtuk, belevágunk.”

Az olimpiai döntőben Svájccal találkoztak, rendkívül szoros mérkőzésen az utolsó kő döntött, amit sokan csak a végzet kövének neveztek.

„Sokan mondták, hogy nem tűntem idegesnek annál az utolsó kőnél, és valóban nem voltam az. Köszönhetően a pszichológusokkal végzett munkának nagyon koncentrált voltam. Még akkor is, ha minden mérkőzést összevetve ekkor már negyvenórányi játékon voltunk túl. Szóval egyszerűen csak arra gondoltam: ez egy újabb kő a győzelemhez. Egyetlen dolog járt a fejemben: megnyerni a játékot. Nem arra gondoltam, hogy olimpia bajnok lehetek.”

Martin mesélt még a Dumfriesi Múzeumnak adományozott aranyérme ellopásáról és mai mindennapjairól is, Pekingben a BBC kommentátoraként dolgozik, és a szintén skótokból álló brit női csapatjapánok elleni fináléját közvetítheti.

A teljes interjút itt hallgathatja meg:

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: tovább menetel a brit és az amerikai curling vegyes páros

Téli olimpia 2026
4 órája

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
9 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
Tegnap, 20:46

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
Tegnap, 12:26

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
2026.02.04. 21:32

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Vámos Petra örül, hogy Metzben maradhat

Kézilabda
2026.01.07. 17:20

Curling vegyes páros olimpiai selejtező: győzelemmel búcsúzott a magyar duó

Téli sportok
2025.12.18. 09:17
Ezek is érdekelhetik