Téli olimpia: jégre zuhant, hordágyon kellett levinni

Vágólapra másolva!
2022.02.04. 07:38
null
Brianna Decker súlyos sérülést szenvedett (Fotó: AFP)
Befejeződött a pekingi olimpiai női jégkorongtorna a címvédő amerikai válogatott egyik legjobbjának, Brianna Deckernek, miután csütörtökön súlyos sérülést szenvedett a finnek elleni nyitányon – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A másodkapitány a meccs elején a kapu mögött ütközött az ellenfél egyik játékosával, és a jégre zuhant; hordágyon kellett levinni – írja az MTI.

Az amerikai csapat pénteken bejelentette, hogy Decker – akinek ez a harmadik olimpiája – a folytatásban sem tud már játszani lábsérülés miatt.

Kendall Coyne Schofield csapatkapitány borzalmasnak nevezte Decker ütközését.

„Kiesése komoly veszteség már a torna korai szakaszában” – tette hozzá az 5–2-es amerikai sikerrel zárult találkozó után.

AZ OLIMPIA TELJES MŰSORA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: a FIS elnöke aggódik a livignói helyszín miatt

Téli sportok
15 órája

Curling vegyes páros olimpiai selejtező: hosszabbításos vereség az új-zélandiaktól

Téli sportok
2025.12.17. 21:53

Kim Minseok 1000 méteren is olimpiai induló

Téli sportok
2025.12.13. 18:05

Milánó 2026: véget ért a szezon a kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző számára

Téli sportok
2025.12.13. 17:53

Fél év után lemondott a 2030-as téli olimpia operatív igazgatója

Egyéb egyéni
2025.12.12. 16:30

Milánó 2026: a jegyek közel hetven százaléka kelt el

Téli sportok
2025.12.10. 19:17

Gyulay Zsolt: Számomra nagyon közel van már Los Angeles

Egyéb egyéni
2025.12.09. 10:25

Milánó 2026: megkezdte olaszországi útját az olimpiai láng

Téli sportok
2025.12.06. 14:18
Ezek is érdekelhetik