Téli olimpia: továbbra is veretlenek az olaszok curlingben

Vágólapra másolva!
2022.02.04. 08:57
Újabb két fordulót rendeztek meg curlingben a vegyes párosok versenyében, a pekingi téli olimpián.

Továbbra is nagyon megy a Stefania Constantini, Amos Mosaner párosnak, amely az eddigi két győzelméhez pénteken újabb kettőt hozzátett, így az olaszok hibátlan mérleggel állnak az élen. Előbb az olimpiai bronzérmes norvégokat győzték le 11–8-ra, majd a cseheket 10–2-re, akik ellen az utolsó két endet már le sem kellett játszaniuk. Stefania Constantini, Amos Mosaner párosnak, amely az eddigi két győzelméhez pénteken újabb kettőt hozzátett, így az olaszok hibátlan mérleggel állnak az élen. Előbb az olimpiai bronzérmes norvégokat győzték le 11–8-ra, majd a cseheket 10–2-re, akik ellen az utolsó két endet már le sem kellett játszaniuk.

A másik véglet az ausztrál csapat, amely mind az öt eddigi meccsét elveszítette. Ezúttal Svédországtól, majd Nagy-Britanniától kapott ki egy-egy kővel, utóbbi meccsen ráadásul extra endben. Ugyancsak a ráadásban dőlt el az amerikaiak és a svédek meccse, előbbiek javára, utóbbiak azonban így is elődöntős helyen állnak.

Rajtuk és az éllovas olaszokon kívül a címvédő és pénteken két meccset nyerő kanadaiak, illetve a britek vannak még az első négy között.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022

CURLING, VEGYES PÁROS, 5. FORDULÓ
Kanada–Svájc 7–5
Svédország–Ausztrália 7–6
Olaszország–Norvégia 11–8
6. FORDULÓ
Egyesült Államok–Svédország 8–7
Olaszország–Csehország 10–2
Nagy-Britannia–Ausztrália 9–8
Kanada–Kína 8–6

Az állás: 1. Olaszország 4 győzelem/0 vereség, 2. Kanada, Nagy-Britannia 3/1, 4. Svédország 3/2, 5. Csehország, Egyesült Államok, Kína 2/2, 8. Norvégia, Svájc 1/3, 10. Ausztrália, 0/5

AZ OLIMPIA TELJES MŰSORA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
7 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
9 órája

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
11 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
12 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
13 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
14 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
15 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
16 órája
Ezek is érdekelhetik